Andreas Stohl (Williams-Körte)
2010.05.11. 08:30
A tehetséges versenyző a Vilmoskörte istálló színeiben újfent bebizonyította, hogy semmi keresnivalója az utakon. Stohl András már megint nem bírta ki, hogy pár deci féldeci után ne üljön volán mögé és csináljon magából komplett hülyét. Andris döntött: iszik meg vezet meg elüti aki szembe jön. Egy vándor dodgem szezonban nincs ennyi karambol, mint amennyit Stohl összehoz.
- Ezt még megiszom aztán hazavezetek egészen Fótig. - mondta magában Stohl A. ismert tettes. Az aznapi utolsó pohár ital már nem csúszott olyan jóízűen, mint az elsők - de hát hivatalból meg kell inni, ha balesetet okoz józanul arra nem harap a média. Mivel a taxitársaságok telefonszámait nem ismeri, (csak az emelt díjas betelefonálósokat) a tömegközlekedéstől pedig tiltja az egója - nem maradt más, mint az autó. Dübörög a lóerő, főleg így ittasan hatványozódik a forgatónyomaték, megnő a csomagtér, visszabeszél a rádiónak, hogy: ki vagy te nyomorult meteorológus egy rádióban? enyém az országút meg a médiafőszerep, a nők nekem előbb nyílnak, mint bármilyen skandináv légzsák! Nincs ki mind a négy kerekem, de ezért van az autóm,- jó nagy böszme dzsip, péniszem méretét kompenzálandó, szarul nézek ki mikor egyhatvanöt centis mélységemmel kiszállok belőle, de részegen ez sem zavar. Független férfi vagyok engem egy biztonsági öv sem köt magához. Hö!
Budapestet elhagyva 170-el még minden tiszta és világos. Fót környékén jön egy fekete lyuk, tér-idő összefolyik, szembe egy fénypár, talán egy jó kocsma, még talán nyitva van. Nem basszus ez egy autó!? (jé, mit keres ez ilyenkor az úton? más is közlekedik?) Fékpedál lenyom, abs csúcsrajárat, ... bakker ez belémjött. Hú, de fáj a bucim. Na nektek mi bajotok lett? Combnyaktörés? Katona dolog. Ja, hogy már 62 éves tetszik lenni? Akkor rágyújtok egy cigire és megírom a lemondásomat minden kereskedelmi csatornánál és színháznál. Tudja ki vagyok én? Nem, nem orvos vagyok... A Stohl András vagyok, akciószínész és félamatőr autóversenyző. Na nyugodjon meg, felülök a kocsim tetejére és elszívom a cigit amíg nem jön a csajom. Hú de durván sérült az eleje a dzsipnek. A maguké milyen autó? Gondolom valami jó olcsó, hogy ne kerüljön sokba a javítás. Most, hogy mindenhonnan kirúgnak, nehéz lesz összehaknizni a lóvét a kárrendezésre. Jól van ne sírjon már, elismerem hogy én vagyok a hunyó. Jön a mentő persze, a combnyaktörésből könnyű felépülni. A Nemzetibe szeretnek járni? Kell két jegy fájdalomdíjként? Nézek valami autós darabot. Én nem hiszem, hogy fogok játszani benne. Bocs, ha csuklok néha.
Na megjött a csajom, mi most elhúzunk - a rendőröknek mondják meg, hogy otthon megtalálnak. Jöjjenek értem kocsival, mert az enyém összetört. (LEZÁROM A KOCSIMAT MMMMMOST! felkiáltással T-betűt formáz a kezeivel.) Nyugi, nem fog fázni míg megjönnek a mentők, maradjon a kocsijában és kapcsolja be a fűtést. Amúgy is Május van már, és a Májusi eső...? Na? Baleset ér!
Kop-kop. Itt a Pest megyei rendőrség sajtóügyeletese! Kérem nyissa ki az ajtót vagy sajtóközleményt teszek közzé! - Nyitom már, csak hányok a wc-ben... - Na itt vagyok. Miben segíthetek? - Alapos gyanúnk van azt feltételezni, hogy Ön okozott balesetet Fót határában ráadásul a szemtanúk és a cserbenhagyott áldozat véleménye szerint ittas is volt. Úgy látom még mindig az. Nyilván tisztában van vele, hogy van Fót a közúti közlekedési múltjában? - Igen persze, elismerek mindent, de én is beütöttem ám a Bucimat. - Miért hagyta cserben az áldozatot? - Mit csináltam volna? Nem vagyok orvos, mint az közismert színész vagyok. Voltam. Meg televíziós műsorvezető. De már az sem. Részeg. Az vagyok. Amúgy pedig megkínáltam cigarettával amíg várt a rendőrökre. Én hazajöttem, mert jött értem a csajom. Mit üljek ott? Kezdett hűvös lenni, és a kocsimban tönkrement a fűtés. Is. Meg aztán nem voltam túl jól. Nézze, én ittas voltam, az áldozat pedig nem. Én alapos indokkal nem éreztem jól magam már alapból sem. Ő viszont csak a baleset után lett rosszul. - Bevisszük vérvételre. Azt tudja, hogy nem vet jó fényt Önre, hogy elhagyta a helyszínt? - Tudom aranyos, rám csak a stúdió reflektorai vetnek jó fényt. Látott már engem józanul? Akarom mondani a tv-ben? - Igen, de mintha ott sem tűnt volna józan gondolkodásúnak. Na itt üljön le, mindjárt jön a nővér és leveszi a vért. Kér egy pohár vizet? - Inkább egy Whiskey-Red Bullt innék. Kevés jéggel, szívószállal, esernyő nélkül, long drinkes pohárban, kék koktélcseresznyével. Vagy egy Flaming Lamborghinit. Autós kártyát vihetek a sittre?
Ja, basszus... Az ügyvédemet akarom! Addig többet nem mondhatok.
Szerző: the játszótér
1 komment
Címkék: énblog vélemény humor baleset vicces stohl andrás stohl buci
Álláshirdetés
2010.05.10. 16:00
Íme egy 75 éves férfi jelentkezési lapja egy állás betöltésére. Az állást az angol B&Q hirdette meg. A jóembert végülis felvették. Az indok: roppant szórakoztató.
12 kávéscsésze (source: David Thorne)
2010.05.04. 09:18
Shannon színkódolt kávéscsésze-mosogató táblázata:
Miután eleddig példa nélkül 12 mosatlan kávéscsészét talált a mosogatóban, Shannon jogosan háborodott fel ezen, mivel a mosogatás az Ő Facebook és ablakonkinézés idejéből megy el.
Noha az ilyennemű konyhai tevékenységek Shannon munkakörébe tartoznak, attól még nekünk is át lehetne alakítani saját munkaköri kötelezettségeinket és ügyfélfogadási óráinkat, hogy kisegítsük Shannont és így ne veszítsen a társasági portálokon és az ablakonkinézéssel töltött idejéből.
Shannon időbeosztása:
09.30: Ablakon kinézés
10.00: 12 kávéscsésze elmosogatása
10.15: Ablakon kinézés
10.55: Színkódolt kávéscsésze mosogatási besztás készítése
13.30: Színkódolt kávéscsésze mosogatási beosztás javítása
14.20: Ablakon kinézés
15.30: Színkódolt kávéscsésze mosogatási beosztás eltávolítása
15.35: Ablakon kinézés
Feladó: Shannon
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 10.12
címzett: dolgozók
Téma: Kávéscsészék
Hello Mindenki!
Ma reggel tizenkét mosatlan kávéscsésze volt a mosogatóban.
Megkérhetnék mindenkit, hogy mossa el maga után a csészéit?
Köszi, Shan
Feladó: David
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 10.19
címzett: Shannon
Téma: Re: Kávéscsészék
Jó reggelt Shannon!
Elnézésedet kérem a csészék az enyémek voltak. Iszonyatosan elfoglalt vagyok tehát úgy döntöttem reggel, hogy egyszerre veszem ki a kávészüneteimet mintsemhogy külön-külön menjek el tizenkét szünetre napközben. Jelenleg is heves szívdobogást tapasztalok, igaz ugyan, hogy négyszázhetven szó per perccel gépelek így talán korábban le tudok lépni.
Üdv, David
Feladó: Shannon
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 10.31
címzett: David
Téma: Re: Re: Kávéscsészék
Nem azt mondtam, hogy mind a tiéd volt, csak azt hogy nem nekem kellene elmosni a csészéket mikor én nem is iszok kávét. Mindenkinek saját maga után kellene elmosnia vagy legalább váltásban elmosogatni.
Shan
Feladó: David
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 10.42
címzett: Shannon
Téma: Re: Re: Re: Kávéscsészék
Shannon,
Egy fontos és egyáltalán nem érdektelen pontra tapintottál most rá! Talán készíthetnél valamiféle beosztást ezügyben. Egy rotációs rendszerű mosogatási beosztás biztosítaná számunkra, hogy egy mosatlankávéscsésze-mentes környezetben dolgozhassunk és végre pontot tenne a vita végére, hogy kinek is a felelőssége a kávéscsészék elmosogatása.
David
Feladó: Shannon
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 13.08
címzett: dolgozók
Téma: Konyhai beosztás
Hello Mindenki! Kitaláltunk egy konyhai beosztást Daviddel és úgy vélem igazságos lenne, ha rotációs rendszerben mosogatnánk. A beosztást kitettem a konyhában így mindenki tudni fogja mikor van soron. Én vagyok Hétfő délelőtt aztán Szerda és Péntek délután. David Hétfő délután és Szerda délelőtt. Lillian Kedd délelőtt és Csütörtök délután, míg Thomas Kedd délután és Péntek délelőtt.
Köszi, Shannon
Feladó: David
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 13.22
címzett: Shannon
Téma: Színkódolt kávéscsésze mosogató beosztás
Shannon!
Észrevettem, hogy színkódokkal láttad el a kávéscsésze-mosogatási beosztást. Noha méltányolom a kreatív erőfeszítést amit a beosztás elkészítésébe öltél, a lazúr barackvirág szín amit az én nevemhez választottál kicsit puhány és nőies. Biztos vagyok benne, hogy ezt nem szándékosan tetted és nem is akartál utalni bármire vele, de nagyon örülnék ha ezt azonnali hatállyal kijavítanád. Mi lenne ha színt cserélhetnék Thomassal akinek az a vagány sötétkék jutott?
Köszönettel, David
Feladó: Shannon
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 14.17
címzett: dolgozók
Téma: Javított konyhai beosztás
Hello! Javítottam David színét kékre. Thomasé lett így a zöld.
Shan
Feladó: Thomas
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 14.24
címzett: David
Téma: Mi a szar?
Mi a szar ez az e-mail Shannontól? Kurvára nem fogok részt venni ebben a beosztásban. A te ötleted volt?
Feladó: David
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 14.38
címzett: Thomas
másolatot kap: Shannon
Téma: Re: Mi a szar?
Thomas, úgy véled hogy ez igazságos, hogy Shannonnak kell elmosogatnia mindenki kávéscsészéjét? Úgy tűnik ma reggel tizenkét mostalan kávéscsésze volt a mosogatóban! Akartam is azonnal összehívni egy teljes céges megbeszélést ma délutánra, hogy megoldjuk a problémát, de szerencsére Shannon készített egy színkódolt kávéscsésze-mosogatási beosztást fölöslegessé téve ezzel a meetinget. Mindannyian hálával tartozunk Shannon kezdeményezőkészségéért, hogy felállított egy rendszert amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy végre hozzá tudjuk ütemezni a kliensekkel való tárgyalásokat és egyéb munkaköri teendőinket a kijelölt kávéscsésze-mosogatási kötelezettségeinkhez. Ha véletlenül úgy adódik, hogy a munkaköri teendő vagy egy klienssel való üzleti megbeszélés egybeesik a kávéscsésze-mosogatási kötelezettségeinkkel, a megbeszélést egyszerűen tarthatjuk a konyhában. Mi mosogathatunk míg az ügyfél mondjuk törölget. Ma még talán csupán tizenkét kávéscsésze volt, de holnapra ez már lehet több tányér és kanál, és akkor mi lesz velünk?
David
Feladó: Thomas
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 14.56
címzett: Shannon
Téma: A konyhás dolog
Shannon, Nekem nincs szükségem ilyen beosztásra amelyik megmondja mikor mosogassak kávéscsészét. Nem fogok egy üzleti terv írásának kellős közepén felállni és kávéscsészét mosogatni. David csak megint szórakozik. Én mindössze egy kávéscsészét használok és azt is mindig kiöblítem miután használtam. Ha ügyfelek vannak itt és ők isznak kávét akkor az a Te feladatod elmosogatni, mint a munkaköröd része.
Feladó: Lillian
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 15.06
címzett: Thomas
Téma: Re: A konyhás dolog
Mi ez a konyhai beosztás téma? Te beleegyeztél ebbe?
Feladó: David
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 15.09
címzett: Shannon
Téma: Kávéscsésze kötelezettségeim átütemezése
Shannon, átcserélhetném a ma délutáni kávéscsésze mosogatási kötelezettségemet csütörtökre? Egész nap nagyon elfoglalt voltam, mivel nem Johnny Depp fotóit néztem az interneten így nem jutott időm arra, hogy elsajátítsam a pontos kávéscsésze mosogatási eljárásokat. Szívesen elhalasztom a holnapi üzleti tárgyalásaimat, hogy részt tudjak venni egy mosogatási tréningen ahol mosogatószer helymeghatározást és megfelelő mosogatószivacs kezelési technikát tanulhatnék meg veled, ha van rá időd. Úgy gondolom az roppant nagy segítség lenne ha a tréning előtt készítenél egy Powerpoint prezentációt, lehetőleg grafikonokkal. Hozzak saját gumikesztyűt vagy azt biztosítja a cég?
David
Feladó: Shannon
Dátum: 2009 Augusztus 17. Hétfő 15.20
címzett: David
Téma: Re: Kávéscsésze kötelezettségeim átütemezése
Nem érdekel.
(fordítás: the játszótér)
Kampánymeccs II. félidő
2010.04.28. 15:27
Helyszín: Magyarország, Puskás Ferenc stadion, 9,877,364 néző.
Játékvezető: José Luis Rodriguez Zapatero (spanyol)
Riporter: Vitár Róbert, asztalán 3 deci rizling és egy szódásüveg illetve savanykás nova.
Simon kördiagrammjai (source: David Thorne)
2010.04.27. 08:30
Légyszíves készíts nekem egy logót. Kördiagramokkal. Ingyen.
Én kedvelem Simont, olyan ő mint az az iskolai tanár, aki óra után félrehív és egy órán keresztül sorolja személyiséged negatív aspektusait, meg hogy miért nem fogod soha semmire sem vinni az életben, miközben Te bőszen bólogatsz, úgy teszel, mintha figyelnél rá, holott arra gondolsz, hogy milyen jól feszül a farmer Sally Watts-on és azt kívánod bárcsak otthon lennél és a Playstationön nyomnád a Tomb Raidert.
Én dolgoztam Simonnal egy darabig egy kisebb ügynökségnél. Azért alkalmazták, hogy új klienseket szerezzen, noha ott volt jónéhány hónapig anélkül, hogy egyet is hozott volna, mígnem kilépett, hogy elkezdje a saját projektjeit. Valószínűleg az új kliensek hiányának tudható be az, hogy elkezdett mérgelődő e-maileket írogatni a többi dolgozónak, hogy "amikor én Hong-Kongban dolgoztam az Olgilvy-nek, mindenki Edhouse úrnak szólított és mondták, hogy milyen remek munkát végzek. Ott a titkárnő nem szólított köcsögnek és nem lógott ki a dagadt seggén feszülő ocsmány tangája a nadrágból amitől a hányinger kerülget." ami sokkal szórakoztatóbb volt, mint olyan munkát végezni amit új kliensek rendeltek meg.
Küldő: Simon Edhouse
Dátum: 2009. November 16. Hétfő 14.19
Címzett: David Thorne
Téma: Logo készítés
Hello David,
Szeretnék beszélni veled, mivel jelenleg egy érdekes új projekten dolgozom és szükségem lenne hozzá egy logora. Lényegében valami olyasmi, mint a P2P hálózat. Kellene valami amit bemutatok a lehetséges klienseknek, szóval össze tudnál dobni valamit pár napon belül? Valamint szükségem lenne egy-két kördiagrammra is amit feltennék egy egyoldalas honlapra. Ha az üzlet beindul akkor az számodra is jó pénzt hozhat.
Simon
Küldő: David Thorne
Dátum: 2009. November 16. Hétfő 15.52
Címzett: Simon Edhouse
Téma: Re: Logo készítés
Kedves Simon,
Figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy még mindig nem fizetted ki azt a munkámat amit idén nemrég elkészítettem neked, noha számos ígéret volt rá, hogy ki fogod - örömmel töltöm a szabadidőmet azzal, hogy neked Logót tervezzek és kördiagramokat készítsek, azoknak jövőbeni lehetséges kifizetésének halovány ígretére alapozva.
Mellékeltem egy kördiagramot, kérlek nézd meg és szólj ha bármiféle változtatást szeretnél rajta.
David lelkesedési mutatója a Simonnak végzendő ingyen munka iránt:
Inkább eltévednék az erdőben, Nagyon kevés, Nulla, Alig valamennyi, Lófaszt! Semmi., Kiváncsi vagyok mi van a tv-ben
Küldő: Simon Edhouse
Dátum: 2009. November 16. Hétfő 16.11
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Logo készítés
Ez valami kibaszott vicc akar lenni? Megmondtam, hogy az előző projektek nem működtek. Én sokkal több időt és energiát öltem beléjük, mint te. Ha ugyanannyi energiát fektetnél a projektekbe, mint amennyit abba fektetsz, hogy ilyen faszságokat csinálsz, sokkal sikeresebb lennél.
Küldő: David Thorne
Dátum: 2009. November 16. Hétfő 17.27
Címzett: Simon Edhouse
Téma: Re: Re: Re: Logo készítés
Kedves Simon,
Igazad van, elnézést kérek. A legutóbbi projekted történetesen kereskedelmileg életképes és eredeti volt. Sajnos az a rész amelyik kereskedelmileg életképes volt az nem volt eredeti, amelyik pedig eredeti volt az nem volt kereskedelmileg életképes.
Kétségtelen, hogy az ötletedet kitűnőnek tartanám ha az időben utazva az 50-es évekből kerültem volna a mába, de a jelen állás szerint a te műszaki alapú projektjeid - amelyeket mások már évekkel azelőtt piacra dobtak hogy neked eszedbe jutott volna -, képtelenek azt a lelkesedést kiváltani belőlem amelyet valószínűleg megérdemelnek. Amúgy pedig ha már ez szóba került, ha a múltból utaznék a mába az én időgépem lepipálná a te P2P hálózati technológiádat, mert nem csak hogy kereskedelmileg életképes lenne, de lenne egy félelmetesen jó logója és ahhoz kapcsolódó kördiagramjai.
Ettől függetlenül, mellékeltem egy logót ami nem csak a te P2P hálózati projektedet tükrözi hűen, de a veled való munkát is úgy általában.
Üdvözlettel, David
Küldő: Simon Edhouse
Dátum: 2009. November 17. Kedd 11.07
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
Most átléptél egy határt. Fogalmad sincs arról a lehetőségről ami ebben a projektben van.
A technológia segítségével a felhasználók a P2P hálózaton keresztül kapcsolatokat alakíthatnak ki és információt oszthatnak meg egymás között, nem beszélve arról, hogy több millió dollárt ér, és a te szűklátókörű hozzáállásodnak köszönhetően most elvesztettél minden esélyt arra, hogy részesülj ebből.
Küldő: David Thorne
Dátum: 2009. November 17. Kedd 13.36
Címzett: Simon Edhouse
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
Kedves Simon,
Szóval feltaláltad a Twittert. Gratulálok. Ez az a pont ahol nagyon jól jönne az az időgép.
Amikor úgy kb. tizenkét éves voltam azt olvastam, hogy az idő lelassul ahogy közelítesz a fénysebességhez, ezért építettem egy időgépet. Apám hordozható generátorát kötelekkel a biciklim hátuljára,- az ékszíját pedig a bicikli hátsó kerekéhez erősítettem. Sajnos ahelyett, hogy az időben utaztam és a jövőben találtam volna magam, 300km/h-val megtettem vagy 50 métert a járdán és egy bokorban kötöttem ki. Mikor a nővér a kórházban kitöltötte a baleseti jegyzőkönyvet a "Baleset oka"-ként én az "Időutazási kisérlet"-et jelöltem meg, de ő azt írta bele, hogy "Hülyeség".
Ha lenne egy működőképes időgépem az első dolgom az lenne, hogy visszamennék négy nappal ezelőttre és elmondanám magamnak, hogy olvassam el a figyelmeztetést a szőrtelenítő krém címkéjén amely arra figyelmeztet, hogy "Ne használjuk érzékeny területeken". Azután visszautaznék jó néhány hónappal korábbanra, és figyelmeztetném magam arra, hogy ne vállaljak el iszonyatosan sok tervezői munkát egy olyan vénembernek aki egy üzleti tervet egyenlőként kezel azzal, mint amikor egy retardált gyerek kanállal szurkálja magát szemen, míg végül visszamennék 1982-be és elmagyaráznám magamnak a fényképezkedés hosszútávú utóhatásának és a nagy családi összejövetel előtt egy nappal a fodrásznál egy pontos Simon Le'Bon frizura elkészíttetésének összefüggését.
Üdvözlettel, David
Küldő: Simon Edhouse
Dátum: 2009. November 17. Kedd 15.29
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
Te tényleg egy kibaszott idióta vagy és fogalmad sincs róla, hogy miről beszélsz. A projekt amin dolgozom egy éven belül sikeresebb lesz, mint a twitter. Mikor majd eladom a projektet 40 millió dollárért, nem fogok reagálni egyik e-mailedre sem amiben majd könyörögsz, hogy had legyél részese a dolognak, és küldök egy képeslapot a jachtomról. Ciao
Küldő: David Thorne
Dátum: 2009. November 17. Kedd 15.58
Címzett: Simon Edhouse
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
A valószínűségi mutatója annak, hogy Simon 40 millió dollárért eladja a projektjét és küld nekem egy képeslapot a jachtjáról.
Semmi
Ha időgépet használ
From: Simon Edhouse
Dátum: 2009. November 17. Kedd 16.10
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
Bárki más képes lenne meglátni a lehetőségeket ami ebben rejlik csak te nem. Te csak megint jópofának akarsz tűnni.
Minden amit kértem az egy logó meg néhány kördiagram volt amit pár kibaszott óra alatt meg tudtál volna csinálni.
From: David Thorne
Dátum: 2009. November 17. Kedd 16.43
Címzett: Simon Edhouse
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
Kedves Simon,
Amit te valójában kértél tőlem az egy márkavédjegy tervezése volt ami pár órát és tizenöt év tapasztalatot igényel. Ingyen. Kördiagramokkal együtt. Általában amikor az emberek nem kérnek meg rá, hogy tervezzek nekik logót, kördiagramot vagy weboldalt én cserébe nem kérem meg őket, hogy fessék ki a lakásomat, vigyenek ki a reptérre, képviseljenek a bíróságon vagy bármi olyat ami a foglalkozásuk. Sajnos miután a te üzleti terved teljesen arra épül, hogy "A facebook az nagyszerű, én is csinálok egy weboldalt ami teljesen ugyanilyen" az ingyenes szolgáltatások bartellje nem indokolt mert te nem ajánlasz semmi olyasmit amit én nem kérnék.
Üdvözlettel, David
From: Simon Edhouse
Dátum: 2009. November 17. Kedd 16.43
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
Mi a faszról beszélsz?
Készítesz nekem logót és diagramokat vagy nem?
From: David Thorne
Dátum: 2009. November 17. Kedd 17.02
Címzett: Simon Edhouse
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
From: Simon Edhouse
Dátum: 2009. November 17. Kedd 17.13
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
Soha többet ne küldj e-mailt nekem.
From: David Thorne
Dátum: 2009. November 17. Kedd 17.19
Címzett: Simon Edhouse
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
Ok. Sok szerencsét a projektedhez. Ha bármire szükséged van csak szólj.
Üdvözlettel, David
From: Simon Edhouse
Dátum: 2009. November 17. Kedd 17.27
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Logo készítés
Baszódj meg.
(fordítás: the játszótér)
Hétköznapi tippek
2010.04.24. 11:45
Kényelmi zsidózás
2010.04.22. 13:08
Testépítés Jeffel (source: David Thorne)
2010.04.19. 11:31
Testépítés Jeffel kétszáztíz dollárért alkalmanként.
Folyamatosan mondogatom magamnak, hogy fittnek kellene lennem, de aztán nézem az embereket akiket ismerek vagy akikkel dolgozom, ahogy elkezdenek edzeni unalmassá válnak és felülésekről beszélnek meg felolvassák az ételek kalóriatartalmát a csomagolásról mintha az bárkit is érdekelne. Egy évvel azután, hogy elkezdték látogatni a konditermet és szakértői a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelnek, még mindig ugyanolyan petyhüdtek mint amikor elkezdték, ellenben kevésbé érdekesek.
Miután folyamatosan azt mondják rám hogy vékony vagyok, tavaly befizettem négyszázhúsz dollárt és beiratkoztam egy konditerembe. Kétszer voltam. Először majdnem egy óra hosszát, másodszor pedig tizenöt percet amikoris megvilágosodtam, hogy a) az emberek edzettségi szintje fordítottan volt arányos az intelligenciájukkal, b) az én edzőm nem viselt semmit a Spandex biciklis nadrágja alatt és a nedves ondófolt minden valószínűség szerint előbb-utóbb hozzámdörzsölődött volna ha továbbra is odajárok. Utólag már beláttam, hogy a pénzt inkább gyorskajára, alkoholra vagy drogra kellett volna költenem.
Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 8. Szerda 10.22
Címzett: David Thorne
Téma: Tagság megújítása
Kedves David!
Ez egy baráti emlekeztető arra vonatkozólag, hogy az edzőtermi tagsága a múlt héten lejárt. Tagsága nagyon fontos számunkra ezért szeretnénk megragadni az alkalmat és felajánlani 20% kedvezményt a tagsága megújításának díjából. Reméljük hamarosan újra üdvözölhetjük Önt a teremben.
Minden jót, Jeff Peters
Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 8. Szerda 13.37
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Tagság megújítása
Kedves Jeff!
Köszönöm a baráti emlékeztetőt és a gesztust, hogy felajánlják a 20% kedvezményt. Tulajdonomban van egy számológép de nem tudok rájönni, hogy kell rajta százalékot számolni, ezért saját becslésem szerint 372 dollárt és 10 centet takarítok meg a normál 420 dolláros árból ha elfogadom az ajánlatukat - kérem igazolja vissza számolgatásom helyességét és akkor azonnal megújítom a tagságomat. Továbbá, ebben az árban benne van egy Fitness First sporttáska törölközővel és ivópalackkal? Zoknim és hajpántom van saját.
Üdvözlettel, David
Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 9. Csütörtök 10.01
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Tagság megújítása
Hello David!
Hogyan jött ki ez a szám? A féléves tagsági díj valójában 460 dollár de a 20% kedvezménnyel mint aktív tag a tagság megújítása csupán 368 dollárba kerülne hat hónapra amivel megtakarít majdnem 100 dollárt. Mivel nem a Fitness Firstel allunk szerződésben nincsen ilyen táskánk.
Üdv, Jeff
Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 9. Csütörtök 10.18
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Tagság megújítása
Kedves Jeff!
Ez az ár tartalmazza, hogy ingyenesen elszállítanak oda és haza?
Üdvözlettel, David
Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 9. Csütörtök 12.48
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása
Milyen ár? És milyen ingyenes szállítás? A 368 dollár fedezi a tagsági díjat hat hónapra.
Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 9. Csütörtök 14.26
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása
Kedves Jeff!
Azta rézfánfütyülős... az bizony rengeteg pénz de ugyanakkor be kell vallanom, hogy óriási szükségét érzem annak, hogy testem erejét növeljem. A tíz éves fiam gyakran rászorítja csapot a fürdőszobában mikor elzárja a vizet és olyankor napokig nem tudok fürdeni. Mindig kellemetlenül érzem magam amikor a szomszéd nénit kell áthívnom, hogy nyissa ki a csapokat ami az Ő izületi problémáival és korlátozott kerekessszékes behajtási lehetőséggel az én lakásomba bizony nem egyszerű neki.
Őszintén szólva eredetileg amikor tag lettem elhatároztam, hogy hetente 2-3 -szor elmegyek, de miután hiába vártam, hogy valaki megkínáljon szteroidokkal elkezdtem gyanakodni, hogy ez nem fog megtörténni és annak a lehetősége, hogy helyette végül edzenem kell - hát bevallom - szörnyen hangzott. Az edzéstől való irtózásom valamint annak a ténye, hogy az egyik dolgozójuk igencsak goromba volt velem "emeld fel ezt", "nyomd ki azt" és hasonló mondatai elnyomták kezdeti lelkesedésemet az iránt, hogy roppant izmos legyek így többet nem mentem.
Üdvözlettel: David
Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 09.17
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása
Hello David!
Senki nem kínál szteroidokat senkinek itt nálunk, ez illegális így egyik munkatársunk sem tenne ilyesmit. Justin az egyik legtapasztaltabb edzőnk és ha Ön a viselkedését gorombának találta akkor javaslom, hogy iratkozzon be a számos másik edzőterem valamelyikébe.
Üdv, Jeff
Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 10.02
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása
Kedves Jeff!
Igen észrevettem, hogy sok edzőterem van a környéken ahol lakom. Gondolom a fitness edzők alacsony képzési követelményszintje az oka annak, hogy ilyen túlkínálat van az ilyen buzi és amúgy is haszontalan szakmában.
Ismertem egy srácot a középiskolában aki beszédhibás volt és fadarbkákat gyűjtött, a tanárt "anyának" szólította és a válság idején pénzt adtunk neki, hogy táncoljon. Majd fadarabkákat adtunk el neki, hogy visszakapjuk a pénzünket. Később fitness oktatónak tanult tovább tehát én úgy tekintek az edzőtermekre, mint azokra a gyárakra akik úgy biztosítanak közhasznú munkát, hogy "down-kórosokat" alkalmaznak akik bélyeget nyálaznak és dobozolnak. Csak épp nem Spandex biciklis nadrágban, nyilván.
Üdvözlettel, David
Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 10.32
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása
Baszódj meg!
Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 11.38
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása
Kedves Jeff!
Először meglepődtem a válaszán. Az egyik percben még tagságom megújítását kínálja és pénzt kér tőlem a másikban pedig inzultál. De egy kis kutatással kiderítettem, hogy a hangulatváltakozás a szteroidok használatának várható mellékhatása. A másik mellékhatás a pénisz méretbeni csökkenése ami érthető indokot szolgáltat Önnek, hogy egy mérges és frusztrált ember legyen. Továbbá azt is megtudtam, hogy a fényesen feszülő Spandex biciklis nadrág rákkeltő anyagot tartalmaz, úgyhogy ez nem sok jót jövendöl Önnek és a fénylő barátainak. Ha egy reggel arra ébrednék, hogy a negyedére zsugorodott a péniszem és heregolyó rákom van, valószínűleg a mérgemet én is a körülöttem lévőkön vezetném le. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan segítő szolgálatok akik támogatást tudnak nyújtani a probléma kezelésében, és még talán képekkel illusztrált könyvek is elérhetők a témában. Én ha mérges vagyok a Linkin park zenéjét szeretem hallgatni. Mivel ti srácok általában Pet Shop Boyst, és Frankie goes to Hollywoodot hallgattok, szerintem érdemes kipróbálni.
Üdvözlettel, David
Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 13.04
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása
NE KÜLDJ TÖBB E-MAILT NEKEM!
Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 13.15
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása
Ok.
Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 13.25
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása
Most jópofa akarsz lenni, vagy kijelented, hogy nem küldesz nekem több e-mailt?
Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 13.32
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása
A középső.
(fordítás: the játszótér)
Halálcsillag kantin (source: Eddie Izzard)
2010.04.15. 02:55
Ez egy életre szóló kedvencem, úgyhogy szerepelnie kell itt is. Javaslom, hogy aki nemcsak beszél, de ért is angolul az nézze meg a jelenet Lego-változatát is. Nem lesz nehéz megtalálni, elvégre közel 10millióan nézték már meg a youtube-on.
Miniszterelnök-jelölti vita
2010.04.13. 12:23
Mesterházy Attila amikor szembesült a választási eredményekkel, Don Quijote-i bölcsességgel vitára invitálta Orbán Viktort aki éppen Intergalaktikus Világköztársasági vízióját festette a Vörösmarty téri házak falára a győzelmet ünneplő tömegnek. De Mesterházy nem az a könnyen lerázható típus.
Tisztelt TV2 Szerkesztőség!Ezúton szeretném figyelmükbe ajánlani, hogy kihívtam Orbán Viktort egy miniszterelnök-jelölti vitára.Amennyiben érdekli Önöket az exklúzív közvetítési jog, kérem lépjenek kapcsolatba a párt sajtóreferensével, vagy akár közvetlenül velem.Tisztelettel:Mesterházy Attila
Tisztelt Mesterházy úr!Köszönjük, hogy felkeresett minket ajánlatával.Sajnos a jelenlegi politikai helyzetben valamint az érdeklődés hiányában nem áll módunkban ilyesfajta műsorokat sugározni. A Joshi barát illetve a Vacsora csata pillanatnyilag kitűnő nézettséget produkál, továbbá előzetes felméréseink alapján az Ön által ajánlott program várható nézettségét még a monoszkóp is felülmúlná.De e-mail címét rögzítettük hírlevelező rendszerünkben és amennyiben a szerkesztők érdeklődését felkelti a programjavaslat, feltétlenül kapcsolatba lépünk Önnel.Tisztelettel,Hajdú Péter TV2
Tisztelt TV2 Szerkesztőség!Ezúton szeretném figyelmükbe ajánlani, hogy kihívtam Orbán Viktort egy miniszterelnök-jelölti vitára.Amennyiben érdekli Önöket az exklúzív közvetítési jog, kérem lépjenek kapcsolatba a párt sajtóreferensével, vagy akár közvetlenül velem.Tisztelettel:Mesterházy Attila