Testépítés Jeffel kétszáztíz dollárért alkalmanként.

Folyamatosan mondogatom magamnak, hogy fittnek kellene lennem, de aztán nézem az embereket akiket ismerek vagy akikkel dolgozom, ahogy elkezdenek edzeni unalmassá válnak és felülésekről beszélnek meg felolvassák az ételek kalóriatartalmát a csomagolásról mintha az bárkit is érdekelne. Egy évvel azután, hogy elkezdték látogatni a konditermet és szakértői a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelnek, még mindig ugyanolyan petyhüdtek mint amikor elkezdték, ellenben kevésbé érdekesek.
Miután folyamatosan azt mondják rám hogy vékony vagyok, tavaly befizettem négyszázhúsz dollárt és beiratkoztam egy konditerembe. Kétszer voltam. Először majdnem egy óra hosszát, másodszor pedig tizenöt percet amikoris megvilágosodtam, hogy a) az emberek edzettségi szintje fordítottan volt arányos az intelligenciájukkal, b) az én edzőm nem viselt semmit a Spandex biciklis nadrágja alatt és a nedves ondófolt minden valószínűség szerint előbb-utóbb hozzámdörzsölődött volna ha továbbra is odajárok. Utólag már beláttam, hogy a pénzt inkább gyorskajára, alkoholra vagy drogra kellett volna költenem.

Feladó: Jeff Peters
Dátum:
2009. Április 8. Szerda 10.22
Címzett:
David Thorne
Téma:
Tagság megújítása

 

Kedves David!

Ez egy baráti emlekeztető arra vonatkozólag, hogy az edzőtermi tagsága a múlt héten lejárt. Tagsága nagyon fontos számunkra ezért szeretnénk megragadni az alkalmat és felajánlani 20% kedvezményt a tagsága megújításának díjából. Reméljük hamarosan újra üdvözölhetjük Önt a teremben.

 

Minden jót, Jeff Peters

 

Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 8. Szerda 13.37
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Tagság megújítása

 

Kedves Jeff!

 

Köszönöm a baráti emlékeztetőt és a gesztust, hogy felajánlják a 20% kedvezményt. Tulajdonomban van egy számológép de nem tudok rájönni, hogy kell rajta százalékot számolni, ezért saját becslésem szerint 372 dollárt és 10 centet takarítok meg a normál 420 dolláros árból ha elfogadom az ajánlatukat - kérem igazolja vissza számolgatásom helyességét és akkor azonnal megújítom a tagságomat. Továbbá, ebben az árban benne van egy Fitness First sporttáska törölközővel és ivópalackkal? Zoknim és hajpántom van saját.

 

Üdvözlettel, David

Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 9. Csütörtök 10.01
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Tagság megújítása

 

Hello David!

 

Hogyan jött ki ez a szám? A féléves tagsági díj valójában 460 dollár de a 20% kedvezménnyel mint aktív tag a tagság megújítása csupán 368 dollárba kerülne hat hónapra amivel megtakarít majdnem 100 dollárt. Mivel nem a Fitness Firstel allunk szerződésben nincsen ilyen táskánk.

 

Üdv, Jeff

 

Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 9. Csütörtök 10.18
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Tagság megújítása

 

Kedves Jeff!

 

Ez az ár tartalmazza, hogy ingyenesen elszállítanak oda és haza?

 

Üdvözlettel, David

 

Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 9. Csütörtök 12.48
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása

 

Milyen ár? És milyen ingyenes szállítás? A 368 dollár fedezi a tagsági díjat hat hónapra.

 

Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 9. Csütörtök 14.26
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása

 

Kedves Jeff!

 

Azta rézfánfütyülős... az bizony rengeteg pénz de ugyanakkor be kell vallanom, hogy óriási szükségét érzem annak, hogy testem erejét növeljem. A tíz éves fiam gyakran rászorítja csapot a fürdőszobában mikor elzárja a vizet és olyankor napokig nem tudok fürdeni. Mindig kellemetlenül érzem magam amikor a szomszéd nénit kell áthívnom, hogy nyissa ki a csapokat ami az Ő izületi problémáival és korlátozott kerekessszékes behajtási lehetőséggel az én lakásomba bizony nem egyszerű neki.

 

Őszintén szólva eredetileg amikor tag lettem elhatároztam, hogy hetente 2-3 -szor elmegyek, de miután hiába vártam, hogy valaki megkínáljon szteroidokkal elkezdtem gyanakodni, hogy ez nem fog megtörténni és annak a lehetősége, hogy helyette végül edzenem kell - hát bevallom - szörnyen hangzott. Az edzéstől való irtózásom valamint annak a ténye, hogy az egyik dolgozójuk igencsak goromba volt velem "emeld fel ezt", "nyomd ki azt" és hasonló mondatai elnyomták kezdeti lelkesedésemet az iránt, hogy roppant izmos legyek így többet nem mentem.

 

Üdvözlettel: David

 

Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 09.17
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása

 

Hello David!

 

Senki nem kínál szteroidokat senkinek itt nálunk, ez illegális így egyik munkatársunk sem tenne ilyesmit. Justin az egyik legtapasztaltabb edzőnk és ha Ön a viselkedését gorombának találta akkor javaslom, hogy iratkozzon be a számos másik edzőterem valamelyikébe.

 

Üdv, Jeff

 

Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 10.02
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása

 

Kedves Jeff!

 

Igen észrevettem, hogy sok edzőterem van a környéken ahol lakom. Gondolom a fitness edzők alacsony képzési követelményszintje az oka annak, hogy ilyen túlkínálat van az ilyen buzi és amúgy is haszontalan szakmában.

 

Ismertem egy srácot a középiskolában aki beszédhibás volt és fadarbkákat gyűjtött, a tanárt "anyának" szólította és a válság idején pénzt adtunk neki, hogy táncoljon. Majd fadarabkákat adtunk el neki, hogy visszakapjuk a pénzünket. Később fitness oktatónak tanult tovább tehát én úgy tekintek az edzőtermekre, mint azokra a gyárakra akik úgy biztosítanak közhasznú munkát, hogy "down-kórosokat" alkalmaznak akik bélyeget nyálaznak és dobozolnak. Csak épp nem Spandex biciklis nadrágban, nyilván.

 

Üdvözlettel, David

 

Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 10.32
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása

 

Baszódj meg!

 

Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 11.38
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása

 

Kedves Jeff!

 

Először meglepődtem a válaszán. Az egyik percben még tagságom megújítását kínálja és pénzt kér tőlem a másikban pedig inzultál. De egy kis kutatással kiderítettem, hogy a hangulatváltakozás a szteroidok használatának várható mellékhatása. A másik mellékhatás a pénisz méretbeni csökkenése ami érthető indokot szolgáltat Önnek, hogy egy mérges és frusztrált ember legyen. Továbbá azt is megtudtam, hogy a fényesen feszülő Spandex biciklis nadrág rákkeltő anyagot tartalmaz, úgyhogy ez nem sok jót jövendöl Önnek és a fénylő barátainak. Ha egy reggel arra ébrednék, hogy a negyedére zsugorodott a péniszem és heregolyó rákom van, valószínűleg a mérgemet én is a körülöttem lévőkön vezetném le. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan segítő szolgálatok akik támogatást tudnak nyújtani a probléma kezelésében, és még talán képekkel illusztrált könyvek is elérhetők a témában. Én ha mérges vagyok a Linkin park zenéjét szeretem hallgatni. Mivel ti srácok általában Pet Shop Boyst, és Frankie goes to Hollywoodot hallgattok, szerintem érdemes kipróbálni.

 

Üdvözlettel, David

 

Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 13.04
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása

 

NE KÜLDJ TÖBB E-MAILT NEKEM!

 

Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 13.15
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása

Ok.

 

Feladó: Jeff Peters
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 13.25
Címzett: David Thorne
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása

 

Most jópofa akarsz lenni, vagy kijelented, hogy nem küldesz nekem több e-mailt?

 

Feladó: David Thorne
Dátum: 2009. Április 10. Péntek 13.32
Címzett: Jeff Peters
Téma: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tagság megújítása

 

A középső.

(fordítás: the játszótér)

 

szerintünk: (4,5/5)
szerintetek: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://thejatszoter.blog.hu/api/trackback/id/tr661884012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása