Kampánymeccs I.félidő

2010.03.22. 21:58

Helyszín: Magyarország, Puskás Ferenc stadion, 9,877,364 néző.
Játékvezető: José Luis Rodriguez Zapatero (spanyol)
Riporter: Vitár Róbert, asztalán 3 deci rizling és egy szódásüveg.

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a magyar csapaton a széthúzás jelei mutatkoznak, nem értenek egyet nemhogy a kezdőcsapat, de még a gyúró kijelölésében sem. Sajnos sok a csapaton belül az olyan játékos akik ugatják a játékot, de ugyanez jellemző a csapatot kísérő vezetőkre is. Lelkesedésük ellenben határtalan, köszönhetően a Schengeni egyezménynek. Az elmúlt időszakban rengeteg sérült játékos borzolja a vezetők kedélyeit, gondoljunk csak itt Torgyán J-re aki pedig a csapat szószólója is volt, de évek óta tartó makacs pofasérülése miatt adós a jó játékkal. A sok eltiltott ugyancsak nem szerencsés a magyarokra nézve, főleg hogy némelyikük a csapat saját kasszáját rövidítette meg. Pedig abban amúgy sem volt túl sok, tán kávépénznek felel meg a nagy európai bajnokság büdzséjében. A magyarok a nagy mérkőzés előtt megpróbálták magukhoz édesgetni a hollandiában profiskodó Dzsudzsákot, aki a kialakult viszonyok láttán „a magyar politikai élettől ments meg uram minket” felkiáltással végül lemondta a szereplést. De a magyarok bizakodóak a mérközés kimenetelét illetően, mindig azok voltak, legutóbb is amikor csupán 14 fényévnyire voltak a világbajnokságtól, 24 éve soha ilyen közel és mégis oly távol. De most végre kifutnak a csapatok a gyepre, a Munkáspárti játékos már a játékoskijáróban akkorát esik, hogy eltöri a lábát az előtte futkorászó Civil Egyesület képviselőjének. Felsegítik egymást, jegelik őket. A kezdő sípszó előtt fényképezkedés, és 1 perces néma szünet az országból a viszonyok miatt kivándorolt szellemi tőke tiszteletére. Kezdődik a mérkőzés a magyarok megszokott nemzeti színű mezükben középen kivágott címerrel. A Fidesz javaslatát miszerint narancsszínű mezben kellen pályára lépnie a magyaroknak, az edző Sólyom László alkotmányellenesnek minősíti.

Már az első percekben kiderül, hogy a magyarok nem a csapatjátékra alapozzák a sikerüket, rengeteg egyéni próbálkozás, kapura törési kísérlet tarkítja a játékot melyeket az ellenfél könnyedén hárít. A jobbszél igen erősnek és határozottnak tűnik, kezdeti lelkesedésük ha nem hagy alább a sorsdöntő pillanatokban eldönthetik a párharcot. Jobbközépen egy karizmatikus irányító próbál fazont adni a játéknak de felemészti azt aki partner lenne ebben. Középen nem tudni pontosan ki helyezkedik, fel-feltűnik néha valaki de állandó fölényt nem tudnak kialakítani. A baloldalon kicsit szárnyaszegett a csapat, kifáradtak az elmúlt idők kihívásainak nem eleget téve. Balszélen senki csak a kiöregedett Munkáspárt játékosa aki esik-kel de még saját közönsége is kifütyüli, igaz ugyan ez sem szegi kedvét és 8 védő ellenében is megpróbál ollózni. Nagy az adok-kapok a mérkőzés elején, törnek a lábak, hullanak a fejek, fogynak a pénzek, mindenki a legjobbat akarja kihozni magából, még tart a harci kedv. A remény hal meg utoljára felkiáltással a Zöldek játékosa megszólja a védett fűcsomót kirúgó ellenfelét.Középen könnyen átjátszhatónak tűnik a csapat, senki nincs aki kemény belépőivel megfogná az ellent, az Mdf-es játékos bokros teendői mellett képtelen a játékra koncentrálni. Az Szdsz-ből beválogatott játékos összerúg saját csapattársával a baloldalon, hordágyon kell levinni, úgy tűnik sokáig nem lesz újra hadra fogható. A baloldalon kialakuló támadást az hiúsítja meg, hogy a magyar játékos ellopja a labdát. A spanyol játékvezető és az európai szövetség értetlenül áll az eset előtt, majd szabadrablást ítél a magyarok javára a saját térfelük közepén, de kihangsúlyozza hogy az nem ívelhet át a szomszéd térfélre. Az Mszp-s játékos így jobb híján a saját kapujába tekeri a labdát. Öngól!!! De mekkora! Milyen technikás pedig ez a játékos, kár hogy nem ismeri a szabályokat.
A kezdőrugást a Fideszes játékos végzi el és nagy rössel elindul az ellenfél kapuja felé egyedül, de nem elegen és szerelik. Torgyán a jelenleg csapaton kívüli szabadon igazolható jolly joker 11-est reklamál, de szövegért sárga lapot kap. Torgyán a sárga lapos, reklamál a sárga lapért ezért a bíró figyelmezteti, hogy a következő piros lesz és mehet zuhanyozni vagy földet öntözni. Torgyán száját végül a Fideszes középpályás fogja be, forintos labdát ígér neki a következő támadásnál. A jobbszélen remek akció bontakozik ki, de a fiatal és energikus játékos ziccerben nem hajlandó a Roma parlament csatárának passzolni, így oda az egyenlítési lehetőség. A Roma csatár kígyót-békát fúj a Jobbik szélvészgyors összekötőjére aki tagadja, hogy ziccerben lett volna és ráadásul nem is vette észre a felfejlődő csapattársát sőt megkérdőjelezi annak csapatba kerülését is. Az Lmp hátvédje rutintalanságának köszönhetően csak szemmel is alig bírja követni az eseményeket és kikiabál edzőjének Sólyom Lászlónak: Legyen más a futball! Az edző nem hallja ezt meg és frissítőt dob be neki amivel fejentalálja a Kdnp középpályását aki elalél és a Fideszes csapattárs karjaiban találja magát. 
Végre szöglethez jutunk, nagy a tömörülés, helyezkedés, megy az adok-kapok hiába kéremszépen ez vaskapitalista mérkőzés, mit vas? egyenesen iridiumkemény az összecsapás. A nézők azonban nem úgy tűnik mintha jól szórakoznának, egykedvűen köpik a szotyit és isszák a sört, egyikmásik elment pókerezni. Jön be a szöglet, de a labda olyan magasan érkezik  a magyar támadóknak, hogy még a Sólyom sem érné el hiába ugrál.
Bedobás a javunkra. Az Mdf-es középpályás elvégezné azt, de a Fideszes ék a sonda ipsos népszerűségi mutatóira hivatkozva kiveszi a kezéből a játékszert és búcsút int az összjátéknak.  Kirúgás. A magyarok kirúgják azokat a játékosokat a keretből akiknek már megunták a képét, vagy eleget kerestek, netán használható taktikai utasításokat mernek hangoztatni a közönség füle hallatára. A spanyol bíró és az európai szövetség szakértői újfent értetlenül állnak az eset előtt és javasolják a magyaroknak, hogy erőltessék a csapatjátékot. A magyarok szóban megfogadják ezt, majd egymás közt azon kezdenek el vitatkozni, hogy melyikük kezdje el erőltetni azt. Mindegyik erősebbnek hiszi magát csapattársánál, és csak az ellenfél jóindulatának köszönhetjük, hogy az így eltelt éhány percben nem rúgnak újabb gólt. Szabdrúgáshoz jutunk, mert a cseh ellenfél durva belépője nyomán sérül a nemzeti öntudat. Torgyán ezt sem bírja szó nélkül, de a piros lapot és vele együtt a kiállítást elkerülendő a szögletzászlónak intézi mondandóját  így szavait az új idők szele elfújja a stadionból. 
A félidő vége felé Izraeli vadászgépek húznak el a stadion felett, és a magyarok tátott szájjal úgy nézik azokat mint a gyermekek a légiparádét, majd egymásra mutogatnak, hogy ezeket ki engedte be, senki nincs a vártán, mindenki a meccsel van elfoglalva eközben az ellenfél ezt a figyelmetlenséget kihasználva bombagólt ragaszt a kapunkba. A magyarok élükön Torgyánnal reklamálnak, hogy a bombagólt a repülőkről dobták le a zsidók és kérik hogy azt videón nézzék vissza. De a bírónak nincs videója, és kedves mosollyal véget vet az első félidőnek.
A magyarok ugyan hátrányban, de nem behozhatatlanban néznek a második félidő elé, amennyiben közösen rendezik soraikat még a maguk javára fordíthatják a mérkőzést. A labda gömbölyű és még rengeteg idő van hátra, majd az öltözőben talán egy jó fej-, és pénzmosás új erőt ad a csapatnak.
Vitár Róbert nagyot húz a rizlingből és lelocsolja szódával, a közönség a büfé előtt sorban áll, rajtuk sál, kezükben zászló és kopogtatócédula.
Reklám.
 

szerintünk: (4,5/5)
szerintetek: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://thejatszoter.blog.hu/api/trackback/id/tr111860922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.03.24. 17:34:06

Ez nagyon jó! És mennyire igaz! Az izraeli vadászgépes résznél konkrétan teli pofával röhögtem, grat! :)))

the játszótér · http://thejatszoter.blog.hu 2010.03.24. 18:17:29

@Selkath: Köszönöm, örülök ha tetszik és remélem állandó olvasó leszel! :)

csillafuck (törölt) · http://csillafuck.blog.hu/ 2010.03.25. 13:42:25

nem szeretem sajnos a focit, ellenben a focistákat nagyon is. De tényleg jó az írás.

the játszótér · http://thejatszoter.blog.hu 2010.03.25. 15:54:15

@csillafuck: gondolom a következő bejegyzésed a 11 focistáról fog szólni...
Köszönöm azért a dicséretet.

antipepsifoci 2010.04.22. 22:02:24

Tök jó ez a cikk - megjegyzem, én imádom a focit.

CivilJutub.hu (www.civiljutub.hu) 2010.05.18. 15:26:46

Cikk a CIVIL VIDEÓMEGOSZTÓRÓL CIVILEKNEK
(főnök, munkatárs, szervezeti videós, szgépguru, egyesület, alapítvány, stb…)

AJÁNLVA :) ==>>>

Civil videómegosztó – interjú a főszerkesztővel

Másfél éve működik a világ egyetlen civil szervezetekre specializálódott videómegosztója. „A CivilJutub.hu-n készül a hazai civil szervezetek első videó-adatbázisa, melynek segítségével a szervezetek bemutathatják magukat és tevékenységüket a társadalomnak”, ez az egymondatos definíciója a civil videómegosztónak – tudtuk meg Nádor Tamástól, a CivilJutub.hu főszerkesztőjétől. Mire jó egy civil videómegosztó, hány civil videó terem egy hónapban, mit hibáznak el a „civil videósok”, hány egyesület, alapítvány „videómegosztózik” napjainkban, mit tervez 2010-re a civil videómegosztó – íme néhány a kérdéseink közül, amelyekre választ kaptunk interjúnkban…

- a 20 000 leütéses, TELJES CIKK linkje a www.civiljutub.info (a CivilJutub.hu civil videómegosztó szöveges kiszolgáló-oldala) honlapunkon =>>> www.civiljutub.info/index.php?option=com_content&view=article&id=78:civil-videomegoszto-interju-a-fszerkesztvel&catid=39:civiljutubhu-bemutatasa

- A cikk - Word-formátumban - egyben letölthető (link):
www.civiljutub.info/images/stories/letoltesek/civiljutub_sajtocikk_100330_VEG.doc

(FONTOS: A cikk szabadon terjeszthető, online, vagy papíros megjelenésre. Kérdés esetén, kérem hívja a 06 30 480 1145-öt, vagy küldjön e-mailt az adminisztracio (at) civiljutub.hu drótposta-címre. Külön megköszönjük, ha megjelenés esetén elküldi a megjelent cikk linkjét a jelzett e-mail címre  Köszönjük előre is!)

CIKK-ÍZELÍTŐ…. (avagy… így kezdődik az anyag)

– Van egy mondatos definíciója a CivilJutubnak?

– Nem fogtál meg, van, és így hangzik: a CivilJutub.hu-n készül a hazai civil szervezetek első videó-adatbázisa, melynek segítségével a szervezetek bemutathatják magukat és tevékenységüket a társadalomnak. Ezt egyébként a CivilJutub.hu Kézikönyvből (a videómegosztó használati útmutatója, a www.civiljutub.info honlapon található) loptam, remélem, nem perelem be magam érte 

– Mire jó egy civil videómegosztó, mi az értelme?

– 2008 októbere óta, másfél éve működtetjük a CivilJutub.hu-t. A lényeg, hogy egy NAGY CIVIL VIDEÓ-ADATBÁZIS KÖZVETÍTENI KÉPES A CIVIL GONDOLKODÁSMÓDOT, ÉRTÉKVILÁGOT – ez visszahat a társadalomra, visszahat a civil szervezetekre. A civil videómegosztó, mondjuk úgy, egy kétfenekű dob. Egyik felén a társadalom civil tudatosságának formálása érdekében verjük a tam-tamot, a másik oldalról pedig a civil szervezetek tevékenységének hatékony, villámgyors bemutatására alkalmasak a civil videók.
2000 óta dolgozom a civil szférában, sokszor szegezték nekem azt a kérdést, voltaképp mit művelnek a civil szervezetek. Sose tudtam ezt olyan gyorsan, érthetően megfogalmazni, bemutatni, mint ahogy ma tudom. Most elég azt mondanom annak, aki ilyet kérdez: nézzen meg pár videót a CivilJutubon, és akkor megtudja, mi mindent tesznek a civil szervezetek széles e hazában…

FOLYTATÁS A FÖNTI LINKEKEN, VAGY EGYBEN is LETÖLTHETŐ A CIKK, LD. FELJEBB… :)

ELÉRHETŐSÉG, ÜGYFÉLSZOLGÁLAT, CivilJutub.hu =>

=>> www.civiljutub.info/index.php?option=com_contact&view=contact&id=1%3Aciviljutubinfo-foszerk&catid=12%3Akapcsolat-kategoria&Itemid=53
süti beállítások módosítása