Lovagregény

II. rész:          Ottó és Siegfried

 Ottó támad, ez már órák óta zajlik, de Ő és hűséges paripája Arnold (kinek bal patája arany, a többit már tudjuk...) változatlanul apró pont még a messzeségben: Tévedésből Ottó rányargalt egy futópadra.

 Mint tudjuk, Ottó szívét bánat eszi (szerelmét meg gonosz várúr), hólyagját feszíti düh, gyomrát sav piszkálja, fejében... a franc se tudja már Ottónak mennyi fajta baja van! De dühös, az biztos.

 A láthatár bal szélén még mindig vonul be germániai Arthur rettentő zsoldoshada, az Csülökvár már öt órája megtelt velük, gyorsan építettek egy pót-várat, az is kezd azon borzasztó sereggel full lenni, de a szervezők már építik a harmadik várat, mert az zsoldoshad még mindig túlnyúlik majd ötven kilométerrel a láthatáron, de csak jön, egyre jön, mindenki az várba szeretne bejutni, fél nyolckor kezdődnek a palotajátékok.

 Jobbra a sarokban eme hatalmas hadat irigykedve figyelé Koltay a Gábor, mellette Franco Nero néz. Utálkozva elfordulnak, beleisznak fröccsükbe.

 Csülökvár fokán Rettenetes Siegfried okád...

 S az Úr 1212. esztendejének eme szörnyű napján az püspöki székhely királyi város Pakson leáll az 2-es blokk. Áramszünet. Se malterkeverő nem kerreg, se a tavasz nem jő, a mosdóban kikapcsolnak az villanyborotvák, teljes a káosz. Ottó, alatta paripájával, kinek neve Arnold, hűséges típus, a bal patája... Ottóék mint parittyából kilőtt kulékavics szabadulnak el a hirtelen leállt futópadról, felettük zivatarfellegek, a lemenő nap felkele nyugaton, délen harangzúgás, északon szaunákban egy teljes tartomány izzad vala.

 Még Franco Nero szűkre húzott szeme se tudja követni azt a fergeteget, mely jobbról jöve hirtelen, majd eltüne balfele, de megáll közvetlen Csülökvár főbejáratánál a kaputelefonnal pont szemben. Igen, hősünk az, meg hűséges paripája, a nevét most nem mondjuk meg, de bal patája arany – bár kissé lekopott a nagy vágtában. Ottó vállán – mely széles – vész hírnökeként átvetve borzalmas íja, a gyilkolóeszköz, mely már kioltá számtalan zebrapinty és tévedésből egy gázóraleolvasó boldog életét. Az íjvesszők nyalábban a tegezben, egy vessző – egy leendő szörnyű halál. Ottó nézi a kaputelefont, mely gombot nyomja, mely gomb vezet kedveséhez? Lassan az áram is visszatér, az kaputelefonon hívogató fények gyúlnak. Ottóék felett, a várfokon Rettenetes Siegfried kíváncsian befejezi az okádást...

 Ottó hallgatózik, fülel, ily zajokat nem hallott az erdőben, ahol csak nyulak, őzek, a patak csobogása, meg kedvese őszinte mekk-mekk kiáltása hallatszódott délben vagy éjjel, mikor vadászni indult az őserdő ura, a királytigris. Persze Ottó nem járt Indiában, bár egyszer elgondolkozott egy utazási iroda katalógusa felett. Most Ottó sikolyokat hall, kardcsörgést és halálhörgést. Egy apáca hangosan zokog  az nagykapu belső felének támaszkodva, először az imakönyvét vették el. Majd a többi kincsét többen, többször is. A várudvar vértől erősen csúszik, meg iszamos, de ezt tudjuk az első részből. Bölcs Vendel vonalkódja leolvasásra, a feje levágásra került. Az nagyteremben folyik az borgőzös tivornya. Épp a lakoma fénypontját, egy ropogósra sütött, egy ropogósra sütött...mondjuk ki! Épp Ottó kedvesét szolgálják fel.

 Ottónk nem sejt semmit, vágyakozva fülel, hátha az ismerős mekk-mekk felhangzik az kapun belülről.

 Ottó megnyomja a kaputelefon gombját, hosszasan nyomja, majd vár. Ezt teszi Ottó szépen egymás után az összes gombbal. Ottó nem tudja, hogy a kaputelefon-rendszer belső részei nem lettek kiépítve, mert Csülökvár ura nem engedte a falon kívüli kábelezést.

 Másfél óra telik el. Ottó unalmában a madarakat lődözi hatalmas íjával, mely gyilkolóeszköz.

 A vár fokáról Rettenetes Siegfried nézi az íj vesszeinek pazar röptét, minden lövés után tapsikol és halkan sikongat. Ó mily remek íjász, ó bár barátom lehetne az nehéz csatákban, mondjuk a Szentföldön – gondolja Siegfried, a Rettenetes és úgy dönt elszalad a sok okádás után fogat mosni. Pár perc az egész – a vásznon a kép Colgate Total – Siegfried már újra fentről csodálja Ottót, aki épp fekvőtámaszozik.

 Majd Siegfried döntő lépésre szánja el magát, lekiált Ottónak! (Ne feledjük, Ottó német lovag, én nem tudok németül, ezért lehet hogy tévesen idézek – Vitéz)

- Was? Was donnevetter auf eine Vorentscheidung der kaputelefon?

 Ottó a sok, mintegy tizenegy fekvőtámasztól lihegve felnéz. Összeakad két szempár... Ottó arca lángragyúl, az máskor szúrós szeme tágra nyílódik, mint két cipó, vagy lángos, bár az utóbbi inkább a képe, „Ottó a lángosképű”-nek csúfolták általánosban, oviban egy sajtos tejfölös lángos volt a jele, a lángos végigvonult az életén, végül az arcán állapodott meg.

 Van élet a kecskén kívül?

 Siegfried rohan a kapukulcsért. Ottó közelebb inti a csőszállító teherautót. Nagy dolgok vannak készülőben!

 Az csatamezőn közben koromsötét van, de Csülökvár kivilágítva, zajlik az élet, illetve lehet hogy éppen végződik, attól függően ki melyik színpadhoz áll sorba.

 Ottó áll a kapuban, pengeti íját, azt a német dalocskát dúdolja, melyet orosz dajkája tanított neki:

„Nach dem Treffen,

Nach dem Treffen,

Meine kleine Generalsekretar,

Die Debatte sich in Regierungssprecher.”

 Ottó ezen kívül nem tud egy szót se az germán sereg nyelvén. De azt folyékonyan nem tudja. Nyelvtudás hiánya nem állhat szerelmes szívek útjába! Mert vak az, ki nem látja hogy csatamező borzalmai felett szerelem szövődik.

 Zörren kulcs, zár nyikordul, a hold teleragyogja az összes oszlásnak indult hullakupacot, melyek az csatamezőn szakértő kezek által fel lettek halmozva, itt és ott. Kukacok dala szól a csillagoknak. Az csillagok pajkosan visszahunyorognak: Hej ti kukacok, vígan daloljatok!

 Feltárul az várkapu. „Nach dem Treffen...” a dal elhal Ottó ajkán.

 Ó évszázadok! Pereghettek egymás után, de a pillanat szépsége nem halványul soha. Legfeljebb később.

 A kapuban, mintha lenne óriás, vagy valami hasonló, esetleg egy dinoszaurusz, de lehet teve is, a kapuban Rettenetes Siegfried áll. Jobb kezében pallosa, bal kezében is a pallosa, a másik, mert két pallossal jár s kel. Sziluettjét hátulról megvilágítja a várudvaron rendezett fél tizenegyes hullaégetés pajkos lángtengere. Siegfried teljesen elernyed, kivéve egy részét testének, ami nem igazán ernyed, sőt ellenernyed. Meglátja Ottót, ami nem nehéz, mivel Ottó egy méterre áll tőle. Szinte érzi a szagát, de Arnold szaga erősebb, ezért nem érzi.

 Ottó is meglátta Siegfridet, szóhoz se jut. Zavartan nyújtja át íját, barátsága jeléül.

 Siegfried elmosolyodik. Hat foga kilátszik, a többit még tavaly verette ki ellensége von Habsieg Nudli, fogkiverőlegényekkel. „Was zur Zukunft?” kérdezi, amit Ottó nem ért, de bólint. „Modell ganz erhebliche?” és már ölbe is kapja Ottót, akinek agyán még átsuhan a lelkiismeretfurdalás, szeretett kedvese elhanyagolása miatt. De már nem is szereti... Mást szeret.

 Siegfried, ölében Ottóval szökellve szalad át a vértől csúszós és iszamos várudvaron, átugorva hullákat, pallosok és íj hátrahagyva. A vár hátsó szegletében hívogatóan tárva az öreg lóistálló kapuja, szénaillat árad szerte.

 Ezt az éjt az istállóban parkoló lovak még sokáig nem fogják feledni.

 „Tiefe, tiefe, schnelle, schnelle” nyögi Ottó, gyorsan tanul németül. „Mekk-mekk” feleli Siegfried hűségesen az Ottó kérésére betanult szavakat.

 Lassan – bár már egyszer beesteledett – még egyszer beesteledik, Csülökvár felett ragyog a telihold...

 Tücskök hegedülnek, e zenére lassan az összes lovag elalszik sorbanállás közben is, lándzsákra támaszkodva, zokniban.

 Csak az öreg istálló felől szűrődnek ki folytott nyögések (Ottó), sikkantások (Siegfried), néha egy hangosabb „mekk” is kihallatszik, tompán visszaverik a hegyek, bár síkságon áll Csülökvár, azért hegyek is vannak.

 És lassan jő a hajnal...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.