Adhatnék neked hitelt, de nem adok. El is mondom, hogy miért. Fasza kis hitelkonstrukció lenne, nem kamu thm, változó kamat ilyesmi. Törleszthetnéd úgy, hogy nem rokkanna bele a családi kassza. Adhatnék ilyen hitelt, de nem adok és elmondom miért nem.

Magyar vagy

Csalsz, lopsz, adót nem fizetsz tisztességesen, mégis elvárod másoktól, hogy azok ne csaljanak, ne lopjanak és fizessenek adót tisztességesen. A hiteltörlesztés alól amint lehet kibújnál, persze a felhalmozott javakat a magadénak hiszed.
Mindenkit okolsz az ellehetetlenült helyzeted miatt, csak magadat nem. Kiskapukat, általad “okosságoknak” nevezett alternatívákat keresel az élet különböző területein adódó pénzügyi megoldásokra, nem törődve a másik fél érdekeivel illetve a téged is érintő következményekkel.
A közösből - már ha létezik számodra ez a fogalom az ivászaton kívül - csak kivenni akarsz, beletenni nem. Noha a közös ivászatokon is hol az egyik, hol a másik rendel egy kört.
Ha van is 5 forintod és még befektetni is hajlandó vagy, akkor abból másnap követeled a 10 forintodat, elfeledve, hogy a neked hitelezők sem csinálnak ilyet.
Sírsz-rísz, hogy milyen nehéz, meg milyen igazságtalan az élet, a világ, ahelyett hogy fognád magad és legalább saját házad táján tennél is ellene.
Irigy vagy és rosszindulatú, más nemzetek sikerében összeesküvést, korrupciót, idegenkezűséget látsz, pedig ez pontosan a sajátodéra jellemző, valószínűleg ezért is feltételezed ezeket, mert egyéb tapasztalatod nincs. Legfőképpen nem olyan, hogy munkával és közös teherviseléssel milyen szép sikereket lehet elérni.
Szidod, szapulod a rendszert, és elhiteted magaddal, hogy egy ördögi körbe került a néped, a magas adóterhek illetve az alacsony bérek miatt, miközben büszkén viseltetsz őseid iránt akik sokkal nagyobb szarból is kivezették az országodat.
Nem látod be a hibáidat, tanulni nem is óhajtasz belőlük, mert egyszerűen nem érdekel a jövő, túl hiú és felszínes vagy ahhoz, hogy áldozatot hozz és a jelenben tégy a jövőért, mert annak fizikálisan nem lehetsz részese, kvázi nem élvezheted.

Sajnos országod mindenkori un. felelős vezetői ugyanezekkel az attitűdökkel próbálják vezetni az országodat, döntenek a téged érintő gazdasági kérdésekben. Te erről közvetlenül nem tehetsz, de közvetetten igen.

Én csak akkor adok majd hitelt, ha:

  • felelősen bánsz a rád bízott feladatokkal, pénzzel
  • leesik végre, hogy olyan nincs, hogy anyagi ellehetetlenítés, maximum többet és becsületesen kell dolgozni, üzletet kötni
  • üzletfeleidet, alkalmazottaidat, kollégáidat tiszteled és az őket megillető, munkájukért járó díjat megfizeted
  • jóhiszeműen kezdhetek el veled szerződésekről és megegyezésekről beszélni, anélkül, hogy azt legyek kénytelen feltételezni, hogy eszed ágában sincs az azokban foglaltakat betartani, a következményekkel számolni, irántuk felelősséggel tartozni

Amíg ez nem változik addig tőlem nem kapsz hitelt az hétszentség. Amíg a Magyarok nem hajlandóak tiszteletben tartani, hogy játékszabályok márpedig vannak, addig hitel alma.

szerintünk: (4,5/5)
szerintetek: (2,7/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://thejatszoter.blog.hu/api/trackback/id/tr453277816

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Referenciakamat - miért csak most? 2011.10.04. 22:36:31

Senki sem mondhatja, hogy a kormány kesztyűs kézzel bánna a bankokkal. Az elmúlt másfél évben folyamatosan napirenden volt valamilyen, a bankrendszer érdekeit sértő új szabályozás. Kezdődött az egész az akkor ideiglenesnek mondott bankadóval, aztán jöt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2llkedő 2011.10.05. 07:59:59

@midnight coder:

"A havi 300 ezer forintból itt is kb. azt az életszínvonalat tudod produkálni mint az osztrákoknál - ahol ez a minimálbér."

Ezek az összehasonlítgatások nagyon rosszak, mert akkor nézd meg, hogy akik nálunk 100 ezret visznek haza (és az a többség) az kint a koldus kategóriába tartozik.

2llkedő 2011.10.05. 08:01:35

@hááááát:

No végre! Ez a helyes cselekedet arra, hogy hogyan is b@sszunk ki a bankokkal.

midnight coder 2011.10.05. 08:01:46

@2llkedő: Aki az osztrákoknál 3 milkát keres, az egy tehetős munkavállaló. Nálunk viszont egy-két multi vezetőjétől eltekintve (amit annyira nem adóztatnék) leginkább a vállalkozók tudnak összeszedni ennyit - akik viszont már nem SZJA-san szedik ki a profitot - sőt, nem is feltétlenül idehaza.

A Spanyol Inkvizíció 2011.10.05. 08:03:04

@EXLEXMAN: na, téged sem az eszedért fognak ellopni

2llkedő 2011.10.05. 08:04:12

@midnight coder:
No meg olyan munkavállalók, akik egyszerre három-négy helyről vesznek fel pénzt, sokszor ugyan arra a munkára.

midnight coder 2011.10.05. 08:06:17

@hááááát: Pontosan. A gond csak ott kezdődik, ha Pl. 60 lakásos társasházban laksz és maga a ház vesz fel hitelt a felújításra. Szóval, nem mindig sikerül elkerülni a vérszopókat, de épeszű ember ha csak teheti messzire távol tartja magát a bankoktól.

munkanelkuli 2011.10.05. 08:06:41

Hol van az a (kb. 2/3-nyi?) tömeg, amelyik azért nem fizetett adót, mert "azoknak" nem volt hajlandó? Most kifülkeforradalmozta magának, hogy végre fizethessen az övéinek. Miért nem fizet?

midnight coder 2011.10.05. 08:08:46

@2llkedő: Ha valaki adózottan keres 300 ezer forintot és nem a közszférában vagy valamelyik abból élő haveri cég bársonyszékében teszi, akkor az bizony ilyen. És elég sokan lehetnek ilyenek, nem hiszem hogy a ballib oldalról emlegetett 500 milliárd mind csak a közszférából jön össze - ha igen akkor igencsak rendet kellene vágni arrafelé.

midnight coder 2011.10.05. 08:12:21

@munkanelkuli: Gondolod, hogy a szocikat csak azok kívánták a pokolba akik nem fizetnek adót ? Kurva kevés adófizető lenne akkor az országban.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.05. 08:16:19

@midnight coder:
Te meg azt felejted el, hogy volt itt egy olyan elképzelés is, hogy 2 kulcs, a felső pedig baromi magasan. Csak hát azt nem a Zorbánék találták ki... Téged meg azért fizetnek, hogy a Zorbánékat dicsőítsd. Nálad egyre inkább biztos vagyok ebben, mert ha mégsem, ennyire agymosott embert nem tudok elképzelni...

2011.10.05. 08:16:48

Nem is kell, beeee!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.05. 08:18:57

@midnight coder:
A vazzevállalkozói köröknek azért jóval nagyobb része fityiszes, mint maszopos, bár van köztük elég sok jobbikos is. Ellenben adófizető(értsd: aki minden adót rendesen megfizet) az tényleg kevesebb van náluk. Én persze nem állítok olyat, mint munkanelkuli, mert az adózók közül aki elment szavazni, azok többsége is hitt Orbánnak, sajnos.

Sambaja5 2011.10.05. 08:19:03

Korán reggel ekkora baromságot olvasni...
Ezért a cikkért kár volt felkelned, egyetértek Exlexmannel, csobbanj egyet a Dunában csendesen.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 08:19:38

@midnight coder: "Kurva kevés adófizető lenne akkor az országban"

kurva keves van

a lakossagnak kb 15-17 szazaleka effektiv adofizeto. a tobbi minimalberes, szamlazos, svarcmelos, ostermelo, allami alkalmazott, nyugdijas, politikus es egyebek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 08:22:27

@Sambaja5: tehat eszerved nincs, csak ugatsz te is:-)

pedig a fent irtakat hamarosan erezni fogod a sajat borodon.

ma keszul leminositeni a moodys a magyar bankokat. otp, k&h, fhb, stb...

es pontosan a fent vazolt fogyasztoi magatartas es az ennek alajatszo kormanyzati nemzeti alapu szocializmus miatt.

Barbaar 2011.10.05. 08:24:02

Van igazság ebben az irományban, de azért összességében éppen inkább a hitelintézetekre igaz az például, hogy:

"nem törődve a másik fél érdekeivel"

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.05. 08:27:53

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Asszem 2006-os megszorítás idején volt az, hogy most akkor bekeményít az Apeh. Sajnos persze ez nem igazán történt meg, de amit akkor a minimálbéres vállalkozóktól lehetett hallani a kormányról...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.05. 08:28:53

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Jajj istenem, a moodys leminősít.. Hova szarjak.

A moddisról annyit:
A csőd előtt egy nappal még a legjobb minősítést kaptak tőle a válságban csődbe ment amcsi bankok. Kb ennyit is ér a minősítésük. ÉS a világ pénzesebbik fele hála istennek ezt már belátja.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.05. 08:32:14

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Igen, siralmas, hogy kevés adófizető van az országban. A még siralmasabb, hogy a kormány egyetlen lépése ezzel szemben az adóemelés volt. (és lesz)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.05. 08:33:34

@tildy:):
Én már vagy 20 blogon/fórumon fejtettem ki, hogy a hitel vs. albérlet közül, hogy melyik éri meg, az helyzet függő(ingatlanárak, albérleti díjak, hitelkamatok, stb.), és nem állja meg a helyét az a nézet globálisan, hogy az albérleti díj kidobott pénz, hiszen sok esetben a hitelkamat kifizetése a törlesztési időszakban több, mint ugyanannyi idő alatt az albérleti díj. Lehet olyan időszakot és gazdasági környezetet mondani, amikor a hitelre vett lakással jobban lehet kijönni, és olyat is, amikor a lakás bérléssel.

Egyébként meg CHF hitel egy nagyon jó konstrukció volt azoknak, akik 5 évre vettek fel hitelt. Aki 20 évre vett fel, annak valamilyen jövőbelátó képessége lehetett a CHF árfolyamával kapcsolatban, aztán persze a jövőbelátó képessége kudarcot vallott. Vagy mégsem, lásd végtörlesztés...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.05. 08:39:30

@newtehen:
Az adó nem fizetésről még annyit, hogy nagyon sok szakterületen általános az adó nem fizetés, méghozzá olyan módon, hogy nem alkalmazottak vannak, hanem alvállalkozók, akik a pénzért számláznak, aztán minden lószart elszámolnak költségként. Viszont mivel ez így alakult, ezért eleve annyit fizet a fővállalkozó, amennyi nettó bérként lenne a korrekt. Így viszont a megtermelt szolgáltatás vagy termék ára is jóval alacsonyabb, mint ha rendesen adóztak volna. Ahhoz, hogy az adófizetés újra általánossá váljon, gyökeres változások kellenének. Szerintem a gyakorlatban csak úgy lenne ez megvalósítható, ha egy globális fellendülési időszakban a költségvetés kiadási oldalát legalább befagyasztanák, de inkább visszavennének belőle, a felszabadult pénzből pedig radikális adócsökkentést kezdeményeznének, ami a mostanihoz képest nagyságrendekkel komolyabb ellenőrzésekkel társulna, valamint a legkisebb adócsalást is letöltendő börtönbüntetéssel megtorolni.

midnight coder 2011.10.05. 08:45:21

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Ja. A maradék 17% meg olyan multinál dolgozik amik már az ide érkezésükkor megkapták 20 évre előre azt a z összeget amit a magyar vállalkozó elcsal. Lásd Hangkook. Csak tudnám, akkor miből él az a sok állami alkalmazott, nyugdíjas, segílykés ?

Pontos 2011.10.05. 08:46:18

Ez az egész így egy nagy ostobaság, durva általánosítás, igen kevés alapja van

midnight coder 2011.10.05. 08:46:55

@Tomsik Pamacs: Az afrikai bevándorlók ideális létszáma európában úgy -10 millió. Azaz a már ide érkezetteket is vissza kellene zavarni afrikába.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 08:47:23

@newtehen: szerintem a gatyadba.

a moodys leminositese nem ugyanaz, mint amikor a haverod oldalbabok a kocsmaban, hogy "te hulye vagy", hanem az ezermilliardos nagysagrendu tokekivonassal, kevesebb lehetoseggel, kevesebb munkahellyel es en bloc gazdasagi recesszioval jar.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.05. 08:47:53

@midnight coder: "de épeszű ember ha csak teheti messzire távol tartja magát a bankoktól. "

Már akinek apuci a segge alá nyomja a kocsit, lakást. Így könnyű is ugatni. Az átlag viszont sajnos nem tud 5-10 év alatt összespórolni 15 millát egy lakásra, nem is keres tán annyit.

@Zabalint: Egyetértek Veled.

2011.10.05. 08:50:40

Mióta kipattant a hiszti Kertész Ákos körül, azóta (még) trendi(bb) dolog fikázni a nemzetet, mert jó olvasottságot hoz.
Bár enyhén szánalmas húzás.

midnight coder 2011.10.05. 08:53:50

@newtehen: Külföldön is lehet munkát találni pár évig. Vagy bérelni is lehet. Az utolsó dolog amihez nyúlnék ha nem lenne lakásom az a hitel. Mire visszafizeted a többszörösét fizeted ki a lakásod árának.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.05. 08:54:42

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Egyetlen olyan vállalkozót mutass, aki azért rúgott ki Magyarországon egyetlen embert is, mert: Úbazmeg a moddis leminősítette az OTP-t!

"a moodys leminositese nem ugyanaz, mint amikor a haverod oldalbabok a kocsmaban, hogy "te hulye vagy""

Bár igazad van. Ha a haverom azt mondja rám, hülye vagyok, az kicsit megalapozottabb. Ezt az előző hozzászólásomban tényekkel támasztottam alá.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.05. 09:00:42

@midnight coder:
"Mire visszafizeted a többszörösét fizeted ki a lakásod árának. "

"Vagy bérelni is lehet. "

Érzed az ellentmondást? Örülj inkább a szerencsédnek, látom alád is aládtolták.

Az pedig, hogy arra a kérdésre: "Hogy tudsz Magyarországon indulóként családot alapítani?"
Az a válasz, hogy: "Külföldön is lehet munkát találni pár évig" önmagában jelzi a problémát.

Mellesleg én még senkit sem láttam, azok közül, aki elment "pár évre" külföldre, hogy vissza is jött volna. Gondolom ez sem véletlen.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 09:01:19

@midnight coder: hulyeseget beszelsz.

a multiknak adott adokedvezmeny ugyanis nagysagrendileg a kozeleben sincs annak az osszegnek, amit a multik alkalmazottai kifizetnek jovedelemadokent es jarulekokkent.

kihbaszott szuklatokoru seggfej vagy mneg mindig, latom, ez konstans allapot:-)

de nem baj, majd lenyeleti meg a faszat orban veled is, ha mi mar nem leszunk itt. mnarpedig valakinek nyelni kell es ha mar nem leszunk ellensegnek, te leszel az ellenseg:-DDD

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.05. 09:08:47

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Pont erről beszéltem egy Svájcba menekült ismerőssel is annó, bár még az első fidesz királyság alatt. Amikor osztottaz az ész, hogy így a fidesz, úgy az orbán de jó, milyen jó, akkor megkérdeztem Tőle: Akkor miért nem jössz haza adózni Neki? Miért svácból osztod az észt, hogy mi a jó nekünk?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.05. 09:11:52

@newtehen:
Én azért nem tudok olyan munkahelyet Magyarországon, ahová ne lehetne bejárni olyan helyről, ahol 10 millió alatt lehet lakást kapni. Szóval ez a 15 millió messze nem a belépő kategória.

Persze a lényegben igazad van, mert még 6-7 milliót sem tud az átlag ember 5-10 év alatt összeszedni, de hát nem is annyi idő alatt kell, hanem ha a hitelhez hasonlítunk, akkor albérlet mellett is 20 évet illik számolni. Úgy meg azért versenyben van a kettő, mikor így, mikor úgy.

szalmon ella 2011.10.05. 09:13:08

2.5 millió szerettünk volna fiam gyógykezelésére felvenni! Kérték 83 éves édesanyám 65 évvel ezelőtt elvált papírjait. Bemutatta a személyigazolványát /neki még a régi van/ hivatalos beírás hogy elvált. Nem fogadták el, kérték az önkormányzattól is a papírt . Anyu utánament elintézte /2000ft/. A hitelkérelmet elutasították.Ja a fedezet egy 20 millás ingatlan volt a bank pedig az FHB!

Gott in Frankreich 2011.10.05. 09:14:42

@newtehen: Lehet, hog felreertetted a szituaciot, es valami olyasmirol lehetett szo, mikor az embernek Mercije van, es megjelenik a szegeny videki rokon egy Trabanttal. Dicsergeti neki az ember a Trabantot, hogy ne erezze szarul magat, es melyen kussol a Mercirol :)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.05. 09:19:18

@newtehen:
"Mellesleg én még senkit sem láttam, azok közül, aki elment "pár évre" külföldre, hogy vissza is jött volna. Gondolom ez sem véletlen. "

Én viszont láttam. Ha nem mosogatni mész, hanem valami diplomás szakmád van, és abban helyezkedsz el, akkor itthon is egészen korrekt állást kapsz, ha haza akarsz jönni. Nyilván nem ugyanolyan jól fizetőt, mint ott, de aki eleve úgy tervezi, hogy 2 évig mondjuk Németországba megy, az elképzelhető, hogy szakmai tapasztalatokat szerezve visszajön.

Akik meg csak tanulni mennek külföldre, azok közül többen visszajönnek.

radala 2011.10.05. 09:22:58

@abaka: Távol álljon tőlem, hogy vitatkozzam valakivel, akivel szó szerint egyetértek. Az meg pláne távol álljon tőlem, hogy saját magamat idézgessem.
De azért fölhorgad bennem a kérdés, hogy mennyit is olvastál el a hozzászólásomból azon kívül, amit be is idéztél belőle? Merthogy szó szerint azt mondtam benne, amit te. Ide is teszem a kedvedért, hogy ne kelljen annyit klikkelgetni.
"Ennek ellenére nem valami szép iromány, egyrészt azért ez nem magyar specifikus valami, hanem inkább kelet-európai vagy ex-kommunista vagy fene tudja mi. Másrészt, bár majdnem minden kritika igaz, akkor sem hiszem, hogy volna bármilyen akár elképzelt létező a Földön, aki ezt a stílust megengedhetné magának. "

Azt hiszem az a baj a beírásommal, hogy "Ennek ellenére" kifejezést használtam, ami kétségtelenül hosszabb, mint a DE, ezt nem sikerült neked olyan gyorsan dekódolnod, mint amilyen gyorsan válaszra méltattál:-)

midnight coder 2011.10.05. 09:29:30

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Akkor számolj szépen utána annak, hogy mennyi támogatást is kapott a Hankook (akkor, aztán számold hozzá közben az inflációt is), és hogy ehhez képest mennyi embert foglalkoztat.

XEP 2011.10.05. 09:33:35

Nagyszerű poszt, minden szava igaz.
Még hozzátenném, hogy:
"genetikailag".

XDDDDDDD

abaka 2011.10.05. 09:34:34

@radala: Hm. Ne haragudj, de nekem meg mindig az jon le a kommentedbol, hogy bar a poszttal tartalmilag egyetertesz (azaz, a "dolog kritikai reszevel"), csak szerinted:

1) Ezek nem csak magyar sajatossagok.
2) A stilust elfogadhatatlannak tartod.

Mit ertek felre? Csak azert kerdezem, mert az en kommentem meg pont az volt, hogy tartalmilag nem ertek egyet a poszttal (azon tul, hogy persze a stilus is szar). Ez eleg kontrasztos azzal, hogy azt irod "szó szerint egyetértek".

Valaki itt valamit felreert (es nem vagyok meggyozodve rola, hogy nem en vagyok az ;) ).

Cinkes 2011.10.05. 09:42:52

Na egy fiókvezető sztereotípiatárát olvashattuk. Van benne igazság de ebből általános érvényű bölcselkedéseket kreálni legalább olyan ostoba emberre vall mint akikről a posztoló ír.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.10.05. 09:44:10

@Archenemy:

Veretes egy komment, nem mondom! Láthatóan az igazság kiváltságos tudásának pőre izomereje hajtja előre gondolataidat.

Azok táborát gyarapítod, akik izmusok és személyek köré építik fel gondolataikat? Akik várják a éceszt, a mannát, de semmi eredeti gondolatuk sincs a világról, és képtelenek hitüktől túlfűtött állapotukban tárgyilagosan látni a világot?

De, hát ugye, aki a tax-ot taxinak olvassa és azt javasolja, hogy inkább járjon a kisasszony gyalog, attól mit is várjon az ember...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 09:44:39

@newtehen: "Egyetlen olyan vállalkozót mutass, aki azért rúgott ki Magyarországon egyetlen embert is, mert: Úbazmeg a moddis leminősítette az OTP-t!"

szerintem ilyen embert talalnal ugy 100.000et legalabb..:-)

csodbe ment vallalkozasok es leepitesek jelzik a gazdasagi helyzet instabilitasat.

es mindneki azt hisiz, hogy a moody's egyfajta dontnok, biro.

nem. a moody's egy uzemanyagszint-jelzo.
azt jelzi, egyre keveseb a spiritusz a magyar gazdasagban es egyre kevesbe eri meg ide munkahelyet, erteket behozni, egyre inkabb az a kategoria, amit hagyni kell parlagon megrohadni mert tobbe kerul eletet lehelni bele mint amennyit kitermelne.

Alf (törölt) 2011.10.05. 09:45:49

hitelt kiadni a banknak sokkal jobb, mint a hitelt felvevőnek. a hitelkiadás nem kölcsönkérés a nagyitól, hanem egy kurva jó üzlet.

Alf (törölt) 2011.10.05. 09:46:42

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

a Moody's az különböző pénzügyi kötrök fizetett manipulátora.

radala 2011.10.05. 09:47:32

@Zabalint: Hát nem tudom én 2-3 évre terveztem, de nem látom, hogy mikor lesz alkalmas az idő a hazamenetelre. Kétségtelen, hogy engem az államnak kellene otthon is eltartania, szóval lehet, hogy a versenyszférába hamarabb hazamennék...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 09:49:17

@Cinkes: de a fides ketharmad ezzel egyutt mar eleg nagy szargomboc a nemzet torkaban ahhoz, hogy budos legyen a szaja, nem?;-))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 09:50:43

@Alf: amit ugye bizonyitani nem tudsz..:-)

te is az a csavo lehetsz, akinek ha kigyullad az olajlampa a kcosijaban, akkor lehiuzza a csatlakozot - a jelzolamparol, mert biztos az a rossz:-DDD

Gott in Frankreich 2011.10.05. 09:52:27

@Zabalint: "Ha nem mosogatni mész, hanem valami diplomás szakmád van, és abban helyezkedsz el, akkor itthon is egészen korrekt állást kapsz, ha haza akarsz jönni."

Kerdes, hogy ki akarja olyan kozegben leelni az eletet, ahol ha valakinek 2 forinttal tobbje van, ugy neznek ra, mint egy anyagyilkosra. Vagy ahol a tehetsegesebb/szorgalmasabb kollegakat elkezdik furni a lusta szarok.

Egyszer majd felnosz, fiam, es radobbensz, hogy a penz messze nem minden.

Sambaja5 2011.10.05. 09:55:30

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Te annyira okos vagy, és ezt én belátom , meghajolok nagyságod előtt !! Sok ilyen konstruktív(ha nem tudod mit jelent keress rá nyugodtan:), boldog , értelmes embert még még még !

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 09:55:30

@midnight coder: te mondd a szamokat, te hugyozol szellel szemben, bizonyitsd be te, miert jo a hugyos gatya:-)

mennyit kapott ahankook?
hany embert foglalkoztat?

es akkor egyik oldalra tedd a _kedvezmenyt_, a masik oldalra azt amit _a_kedvezmenyen_felul_ fizet a hankook es a dolgozok altal fizetet jarulekot es szjat, valamint azt, hogy ugyanezen emberek mibe kerulnenek mint munkanelkuliek:-)

BKV reszelő 2011.10.05. 09:56:30

@szalmon ella: 20 millás? Ki szerint? Tehermentes-e? Egy tulajdonosé-e? Stb.

hááááát 2011.10.05. 09:57:11

@midnight coder:Én még ebben is szerencsés vagyok, mert 10 évig ultra magas közös költséget szedtek be, és igy tudtuk felújitani a házat (36 lakás).
Bár a homlokzat felújitásra nem maradt, de úgy nézz ki az önkormányzat támogatni fogja, mert látja a felújitásokat elvégeztettük.

A bankrendszert szerintem nem a lakosságnak találták ki, hanem a vállalkozásoknak, hisz nehéz a semmiből várat építeni, viszont az árba bele lehet kalkulálni a felvett kölcsön kamatait. Persze ezt is én fizetem meg, mint vevő. :D

Sai Nade 2011.10.05. 09:58:45

@Peter T. Sinclare: Két eset lehetséges:
1. Amennyiben már éltél huzamosabb ideig külföldön - igazi kapitalizmusban -, akkor nagy valószínűséggel becsukott szemmel és füllel éltél.

2. Bölcsességed minden gyöngyszemét, pl.:
"mindketten tudjuk, hogy a kapitalizmusban az az alapszabály a kezdetektől fogva, hogy olyan alacsony bért fizess, amennyiért még hajlandók dolgozni az emberek, és addig maradj egy régióban/országban, amíg a profit zsíros.

Minden más bullshit, ahogy a művelt amerikaiak mondják."
saját kútfőből meríted, fogalmad sincs a valóságról, de azért szajkózod azt a buta demagógiát, ami most olyan divatos.
Képzeld csak el: vannak országok, ahol kapitalizmus van, és emellett felelős társadalom. Nem az elérhető legalacsonyabb bérre és ezzel a rövidtávon elérhető legnagyobb profitra törekszenek.

radala 2011.10.05. 10:00:15

@abaka: "Termeszetesen teny, hogy ezen viselkedesi formak fellelhetoek Magyarorszagon, de azert ez nagyon messzemenő általánosítás."
nekem ez egyenlő ezzel "Ezek nem csak magyar sajátosságok."

De mindegy ez, talán túl finoman fogalmaztam. Szóval, akkor:-)
A posztíró egy nagyképű fasz, okostojás, aki soha nem volt sehol külföldön és azt képzeli, hogy a minden emberi rossz tulajdonság azért van, mert valaki magyar vagy kelet-európai. Ez természetesen tévedés. A valóság ezzel szemben az, hogy az emberek hajlamosak mindenhol önzően és köcsög módon viselkedni (ennyiben értek mellesleg egyet a kritikával, hogy az igaz, amit a legnagyobb magyar gondolkodó Dzsinó mondott, hogy "Sok a köcsög" www.youtube.com/watch?v=9xQMpTdE0j8 )
Csak én szeretek finomnak tűnően fogalmazni:-)
A stílussal nem is az a bajom, hogy rosszul van megírva és még igazságtalan is, hanem mint mondtam az, hogy még elvileg sem tudom elképzelni azt, aki ezt joggal mondja bárkinek. Egyébként viszont az is igaz, hogy vannak boldogabb sorsú országok, ahol egyszerűbb élni, mert az emberek nem akarják folyton folyvást átbaszni egymást. De ez nem azért van (szerintem), mert ők jobbak lennének, csak egyszerűen szerencsésebbek és a viszonylag hosszú állandóság megtanította őket arra, hogy olykor érdemes a pillanatnyi előnyökből kicsit föláldozni a későbbi, de hosszabb előnyökért...
Azt viszont továbbra is gondolom, hogy Kertész Ákos és bárki más kritikája is hasznos lehet, ha ésszel olvassuk és nem megsértődni/felháborodni akarunk rajta, hanem meglátni, hogy ez is egy vélemény, ami nem is teljesen alaptalan, csak kicsit túlzottan általánosító meg igazságtalan...

szalmon ella 2011.10.05. 10:00:27

@BKV reszelő: Tehermentes, 1/1 tulajdonos.....értékbecslő szerint..de ha 10 milla lenne akkor is beférne

Sárga Király 2011.10.05. 10:07:07

Tőled ezért nem kérnék hitelt:

- Mert megbélyegzel a magyarságom miatt, bár te is magyar vagy.

- Mert személy szerint nem lopok, csalok, de ismeretlenül, előre is meggyanúsítasz.

- Mert magyarként többet dolgozom/unk, mint Európa más országaiban, kevesebb bérért - kiszolgáltatva saját adósságainknak.

- Mert valóban ördögi körbe kerültek a magyar adósok, akiket SENKI nem védett meg az indokolatlanul magas kamatemelésektől. Szerinted normális az, hogy valaki hitelének háromszorosát fizesse vissza egy banknak?

-Mert én is általánosítok, és sejtem, hogy - mint a legtöbb hitelező - te is hazudsz, egyoldalúan módosítasz szerződéseket, rejtett költségeken szeded meg magad, és az utolsó bőrt is lehúznád rólam pénzéhségedben.

2llkedő 2011.10.05. 10:17:13

@Sárga Király:

"Szerinted normális az, hogy valaki hitelének háromszorosát fizesse vissza egy banknak?"

Határ a csillagos ég!

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.10.05. 10:21:06

600+ hozzászólás? Pedig teljesen felesleges ezeknek a levitézlett nemzet- és hazaárulóknak, magyargyalázóknak az állandó fröcsögésével foglalkozni.

dVn · http://elvarazsoltkastely.blog.hu 2011.10.05. 10:39:46

Én kerestem a játékszabályt, valaki ellopta. Vagy már eleve bele se tették?

Kedves posztíró, légy oly kedves oszd meg velünk, neked biztosan megvan!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 10:49:39

@dVn: anyad teged sem tanitott meg ra?

ne lopj, fizess adot, ne varj semmit amiert nem dolgoztal meg es vedd tudomasul, mas is haszonert dolgozik, nem csak te.

tessek.

itt a jatekszabaly.

sexmachine 2011.10.05. 10:54:45

A poszttal valamennyire egyetértek, kiegészítésképpen: itthon nyitnék egy kocsmát/biozöldségest/kulcsmásolót. A bérlet drága, az alkalmazott drága (pedig az a pénz neki kevés), fél év után csődbe megyek. Ugyanez nyugaton: a bérleti díj több, az alkalmazott drágább, a legérdekesebb, hogy a termékem pont ugyanannyiba kerül, és nem hogy nem megyek csődbe, de évente kétszer megyek a Kajmán-szigetekre, és öt éven belül nyitok még egy boltot. Ha ez nálunk is így menne, lehet, hogy az emberek le se szarnák, hogy melyik politikusnak épp mi pottyant ki a száján, vagy kit kéne épp ledudálni az utakon. Adj pénzt az embereknek, és ne szívd a vérüket, és rá sem fogsz ismerni az országra. Szerintem ez a nagy baj a magyarokkal, hogy hagyják, hogy ez menjen, annak ellenére, hogy mostmár tisztán látszik a többség, nem pedig az, hogy jóskapista jobbikos, vagy emeszpés, tolakodik-e, vagy nem ad számlát. Ha nem az állami pénzszórásra menne el az adó, akkor többen adnának számlát.
Legyen minden úgy, ahogy a többség szeretné, tehát el kell zavarni az elkúró, megszorító korruptakat, mindet, aki még mindig kommunista diktatórikus reflexek alapján operál. Legyenek bent az országgyűlésben, mert vannak híveik, de nem ők vannak többségben. Párttá kéne szervezni a szolidaritást, vagy hadd dübörögjön még tovább, mint mizgalom, aztán hátha kijön belőle valami, amit ez a csendes többség támogatni tud. Aki egyetért velük, az emelje meg a seggét, és menjen el tüntetni.
Szóval annyiban egyetértek a posztolóval, hogy vannak morális problémák, de a főhülyék nem az emberek, hanem a politikusok. Nem fogok összeveszni sem a jobbikos haverommal, sem az emeszpéssel senki kedvéért, de bármelyik politikust a Parlamentből bármikor szarrá tudnám verni.

dVn · http://elvarazsoltkastely.blog.hu 2011.10.05. 10:56:51

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Köszönöm, ez bearanyozta a napom. Hálából küldök egy verset a kedves megszólításért cserébe ...

JÓZSEF ATTILA: TISZTA SZÍVVEL

Nincsen apám, se anyám,

se istenem, se hazám,

se bölcsőm, se szemfedőm,

se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,

se sokat, se keveset.

Húsz esztendőm hatalom,

húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,

hát az ördög veszi meg.

Tiszta szívvel betörök,

ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,

áldott földdel elfödnek

s halált hozó fű terem

gyönyörűszép szívemen.

szgy 2011.10.05. 10:57:32

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: "egyik oldalra tedd a _kedvezmenyt_, a masik oldalra azt amit _a_kedvezmenyen_felul_ fizet a hankook es a dolgozok altal fizetet jarulekot es szjat, valamint azt, hogy ugyanezen emberek mibe kerulnenek mint munkanelkuliek:-) "

és vond le belőle azokat akiket Szlovákiából hoznak át.

pizzaboy 2011.10.05. 11:02:06

@Sárga Király: - Mert magyarként többet dolgozom/unk, mint Európa más országaiban, kevesebb bérért - kiszolgáltatva saját adósságainknak.

Ott a probléma, hogy ennek csak a fele igaz, gondolom kitalálod melyik fele.

Sárga Király 2011.10.05. 11:27:50

@pizzaboy: Hát, ha magadból indulsz ki ...

Sárga Király 2011.10.05. 11:30:00

@pizzaboy: De ha így gondolod, mondd csak el egy ápolónőnek, egy tűzoltónak, egy mentősnek vagy egy szociális munkásnak, hogy lazsálnak. Gondolom, megtapsolnak majd a tisztánlátásodért.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 11:32:36

@szgy: miert is kellene levonni?

ha te hollandiaban, irorszagban, szlovakiaban dolgoznal szerinted melyik allamnak fizetnel adot?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 11:36:30

@Sárga Király: a tuzoltosag, apolonoseg, szocialis munkassag mitol zarja ki a fent irtakat?

mellesleg az egeszsegugyet, a szocialis allapotokat es pl a ciganyok elleni tamadasnal a tuzoltoi tevekenyseget megvizsgalva ezek a tortenesek abszolut nem tamasztja ala a fent emlitettek kritizalhatatlansaganak beteges mitoszat...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.05. 11:44:54

@reccs: Ja, így már értem! "Lenina hős, ki csak népének élt!" :)

EXLEXMAN 2011.10.05. 12:06:17

@A Spanyol Inkvizíció: A Spanyol Inkvizíció 0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Büffentettél fiam, most már mehetsz haza. Ostobácska!

dVn · http://elvarazsoltkastely.blog.hu 2011.10.05. 12:08:58

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Mindig lenyűgöznek az újmagyar leleményei. Namármost helyesen ugye így lenne: Nem kell így járnod...
A "nem tudsz így menni" sem stimmel, mert itt "nem akarsz így menni"-nek kellene szerepelnie. De akkor nem jönne ki a ritmus? Ja, hát Akkezdet Phiainak még egy kicsit dolgozni kellett volna rajta. Arról, hogy ezt tudtad válaszolni Jószef Attila soraira már inkább nem is mondok semmit.

pizzaboy 2011.10.05. 12:18:08

@Sárga Király: már megint a kivagyiság, meg a ki ha én nem?

Tőlem ezért nem kapsz hitelt...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 13:05:53

@dVn: ez van

nekem nem jon at egy mentalisan beteg, szuicid anarcho-kommunista lelkivilagabol fakado kolteszet:-)

megtehetem, elvegre en vagyok a celkozonseg, eldonthetem mit tarttok jonak es ertekesnek es mit nem:-)

"halat, vadat s mi szem-szajnak ingere
surgo csoport
szaz szolga hord
hogy nezni is tereh"

egyebkent az alkotoi szabadsag mond neked valamit, vagy csak ugy gondoltad mindenfele hozzaertes nelkul fikazol egy kicsit?;-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.10.05. 13:21:05

@2llkedő: Igen , normalis a haromszoros visszafizetes huszoniksz ev alatt.

AKi tanult korabban kamatos kamatot, es nem hulye, fel is tudja fogni miert.

Aki tudja , mi az arfolyamkozkazat, az is fel tudja fogni.

Aki meg egyiket sem erti, nemhogy hitelt, de meg erettsegit sem kellett volna kapnia , jobb esetben.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.10.05. 13:23:18

Es mindezek melle senki nem nyomott pisztolyt az ember fejehez, hogy de igenis fel kell venned hitelt, raadasul CHF-ben, de meg csak azt sem lehet mondani, hogy ne lett volna valodi valasztasi lehetoseg (mnyp mas volt, kvazi meg lettek fenyegetve az emberek, aki nem lep at, az a kozosbe befizetettbol egy nagy budos lo...t kap ) .

Csigafattyú 2011.10.05. 13:53:18

Képmutató mellébeszélés a törvényeket azzal védelmezni, hogy "de hát a gyilkosság is tiltott". Nagyon jól tudja mindenki, hogy nem erről beszélek. Magyarországon az adóterhek túlnyomó részét a bérből is fizetésből élők viselik, aránytalanul többet fizetnek, mint más országokban (Magyarországon a 2. legmagasabb a jövedelemadó az egész világon!), ugyanakkor a fizetés töredéke a nyugatinak, holott messze nem vagyunk harmadik világbeli ország. Ne tessék itt mellébeszélni, hogy a magyarok munkateljesítménye nem ér annyit. Érne az, ha megfizetnék, mint ahogy ért is, amikor megfizették: a második világháború előtt Svájcot is odavertük, pedig akkor is lett volna miért rinyálni, hogy miért nincs pénz semmire (Trianon). Ehelyett nem rinyáltak, hanem tették a dolgukat. A komcsik vezették be azt a proletáröntudatot, amivel mostanság még mindig dobálóznak, a "mindenki hibás csak én nem" mentalitást. Nekik köszönhetjük azt a kötelező öngyűlöletet is, ami ebből a posztból is süt: a magyar egy szar, lusta nép, a magyar termékek szarok, a magyar állam egy szar, a magyar honvédség egy szar, minden ami magyar, az szar, és szégyellje magát, aki magyar, mert ő maga is szar. Hát anyád, az. A magadfajták miatt tartunk itt, akik ezt elültetik és sulykolják, nem a magamfajták miatt, akik dolgozunk!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 13:54:09

@tildy:): szi tildy:-)

azt hiszem, mindent leirtal..
egyebkent nemreg irta valaki, hogy a magyar oktatas legnagyobb szegyene az, hogy nemhogy erettsegizett, de diplomas emberek kurtak szet az eletuket a sajat ostobasaguk miatt, mert 21 ev alatt sneki nem vette a faradtsagot hogy az erettsegit kozgazdassagi ismeretekhez kosse.

2llkedő 2011.10.05. 13:57:01

@Csigafattyú:

"A komcsik vezették be azt a proletáröntudatot, amivel mostanság még mindig dobálóznak, a "mindenki hibás csak én nem" mentalitást."

Igazad van a narancs komcsik, akik még most is ezt fújják.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.10.05. 14:14:49

@Csigafattyú: Ami rossz, azt meg kell mondani. PErsze lehet korrekten is , de ugy is , hogy fajjon.
Mikor melyik a hatasos.

Az viszont biztos, hogy itt idekinn nagyon megnezem, hogy uzleteljek-e magyarral, mert sokan bizony hoztak azt a mentalitast, amit inkabb otthon kellett volna hagyniuk. Vannak udito kivetelek, szerencsere.

De az biztos, hogy haromszor is atgondolom a dolgokat, ha magyar ceg adna ki albit, szallitana valamit, vagy adna el valamit. Akarcsak a baratok megvalogatasanal.

A magyar elelmiszer egyebkent nagyon jo, ti nem is tudjatok milyen szerencsesek vagytok odahaza a finom fustolt kolbaszokkal, tejfollel, sajttal, turoval, oszibaracklevel , turorudival:D

Ez azonban keves, hogy otthon tartson ( lasd gyerehaza... )

Sipi: jahm , elegge egyre jar az agyunk. Kar , hogy sokan , sokszor ezt magas lorol beszelesnek elik meg, mikozben szvsz nem szajkozunk mast, hogy ne legyenek mar biorobotok, azert van az embernek agya, hogy hasznalja.

Csigafattyú 2011.10.05. 14:16:38

@2llkedő: Te érted is miről beszélsz, vagy csak okádod a betűket az internetbe, és azt hiszed, mértékadó véleményformáló vagy?

Ha nem tűnt volna fel, volt egy kormányunk, amelyik 8 éven keresztül tudatosan fosztogatta az országot és támogatta a bankokat, akik a jelen helyzetet előidézték. Bűnözők kormánya volt, akik már regnálásuk alatt is annyi szart kavartak, hogy "narancsos prolik" nélkül is börtönben volt a társaság fele, mire választás következett. Eltelt másfél év, hogy leváltottuk őket, a sok proli meg máris hörög, hogy mijazhogy nincs kolbászból a kerítés mikó' MEGÍGÉRTÉK, meg mijazhogy nem lettünk gombnyomásra milliárdosok mindannyian, háhogyképzelieztetazorbán, fúúú döntsük meg a kormányt me' nem emelte fel a fizetésemet, a kurva anyját...

A "narancs komcsik" (definiáld légy szíves, amúgy egybeírandó lenne) teljesen jogosan mondják, hogy nem ők a hibásak a jelenlegi helyzetért. Egy lerabolt, beismerten elszegényített országot vettek át (lásd: "annyira vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt korábban el sem tudtuk képzelni", segítek, ezt nem a Zorbán mondta), és azt ugye nem gondolod, hogy másfél év alatt csak annyit kellett volna tenniük, hogy megpaskolják varázspálcával az országot a földgömbön, és aranytojást tojó tyúkok jelennek meg a Tescóban? Lehet kritizálni, hogy szerinted nem jó a megoldás, amit a katasztrofális helyzet megoldására kitaláltak, de hogy ők lennének az okai, az nevetséges állítás.

(Aki lefideszesez, tökön rúgom.)

Csigafattyú 2011.10.05. 14:19:56

@tildy:): Tény hogy ilyen a helyzet, de nem azért, mert a magyar genetikusan szar, hanem mert generációk óta sulykolják bele, hogy az. A németbe azt sulykolják, hogy bűnös nemzet, meg is lehet nézni, hogy elkorcsosult. Az oroszba ezzel szemben azt, hogy kemény nemzet, amelyik a legnehezebb körülmények között is győz, aztán nézd meg őket is... Nagyon el lehet ám baszni egy népet pusztán azzal, hogy hülyeségeket sutyorognak a fülébe saját magáról. Pláne ha még le is hurrogják azokat, akik ennek az ellenkezőjét gondolják.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.10.05. 14:23:38

@Csigafattyú:
Azt hiszem tudom mirol beszelsz. Mint mikor a rossz szulo sulykolja a gyerekebe, hogy hulye vagy, igy az az is marad. ( ha olyan mentalitasu, ha nem, akkor kuzdeni fog ez ellen).

Egyebkent nem genetikusan az, viszont kvazi mar az emberek agyaba ivodott, nevelesi mintakba, ezt adjak at , hisz ezt latjak... :(

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.10.05. 14:34:01

@Csigafattyú: azert nem kell vedeni a narancsosokat, ok is gerjesztettek az igeretcunamit ( 3 szoba, 3 gyerek, 4 kerek , mindenkit a felsooktatasba! , 14. havi nyugdij) , raadasul mint kiderult, az elmult 8 evben szajjartatason meg kordonbontason kivul nem sok mindent csinaltak.

2llkedő 2011.10.05. 14:38:15

@Csigafattyú:

"Te érted is miről beszélsz, vagy csak okádod a betűket az internetbe

Ha nem tűnt volna fel, volt egy kormányunk, amelyik 8 éven keresztül tudatosan fosztogatta az országot és támogatta a bankokat, akik a jelen helyzetet előidézték. Bűnözők kormánya volt, akik már regnálásuk alatt is annyi szart kavartak"

Gondolom, magadról írtad az okádást.

Narancskomcsi?

Hát nézzük csak!

Ugyebár a narancs az egy keverék szín. Áll vörösből és sárgából. A vörös köztudomású, hogy a kommunisták színe, a sárga pedig az irígységé, ebből következően a narancs az irígy kommunisták színe.

Cliff 2011.10.05. 14:38:15

erre az irasra kar volt idot pocsekolni.
szornyuen szar, demagog, egyoldalu, szelsoseges...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 14:40:29

@Cliff: kozel 700 komment es a hozzad hasonlok talalva erzik magukat.

abszolut nem volt felesleges:-D

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 14:48:51

@Csigafattyú: "Ha nem tűnt volna fel, volt egy kormányunk, amelyik 8 éven keresztül tudatosan fosztogatta az országot és támogatta a bankokat, akik a jelen helyzetet előidézték."

az van, te kommunista proligyerek, hogy ez a mukodo kapitalizmus.

az, hogy te kommunista vagy es buta nem jelenti azt, hogy barkit, aki nalad okosabb, ugyesebb, eletrevalobb, gazdagabb azt korlatozni kell, hogy a hozzad hasonlo kis nyomoroncok nehogy veletlenul is radobbenjenek a sajat semmirevalosagukra...

Csigafattyú 2011.10.05. 15:06:46

@tildy:): Miért, mit tettek volna ellenzékben? Hoztak volna jobb törvényeket? Persze hogy csak a szájuk járt, mást mi a fenét csináltak volna?

2llkedő, te meg ne akard szellemesnek vélt szóviccekkel csillogtatni minimális politikai műveltségedet, mert csak magadat égeted. Egy párt arculati színéből vezeted le, hogy ők "irigy kommunisták", és ezt érvnek nevezed? Ne röhögtess! Akkor a T-Com ugye céklát forgalmaz?

Csigafattyú 2011.10.05. 15:07:42

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Kommunista proligyerek a nénikéd, te paraszt. Társalkodás veled lezárva.

2llkedő 2011.10.05. 15:10:12

@Csigafattyú:

"Akkor a T-Com ugye céklát forgalmaz?"

Még az is lehet! A mai világban bármi megtörténhet.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.10.05. 15:16:41

@Csigafattyú: Ha en a szakmamban jo vagyok, es nem tudok ervenyesulni, mert mas a fonok, akkor gyurom magam a szakmamban, es amikor ismet megmerettetesre kerula sor, akkor kidolgozott tervem van a dolgokra.

Na ez nem volt meg nekik. Csak a szajuk jart, nem csinaltak 8 evig semmit, nem dolgoztak ki semmit, nem volt kesz tervuk, csak ugatni tudtak. Na ez a problema.

Dolgozni kellett volna, kesz tervekkel ott allni mar a valasztasokon, gazdagsagi mutatokkal, gazdasagi becslesekkel. Volt ilyen ? Nem.

Ellenzekben is lehet am dolgozni, az ellenzek nem egyenlo lablogatassal...

2llkedő 2011.10.05. 15:23:27

@tildy:):

"Dolgozni kellett volna, kesz tervekkel ott allni mar a valasztasokon, gazdagsagi mutatokkal, gazdasagi becslesekkel. Volt ilyen ?"

Volt! A FIDESZ-nek mindig is volt, van, lesz programja. Most is készen állnak a kormányzásra.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.05. 16:17:52

@Csigafattyú: a tarsalgashoz el kellene erned a szintemet...:-)

felemelkedni a proliszintrol polgari - nem fideszi ertelemben, mert a fideszi ertelemben vett polgar = proli -, tudatos allampolgari szintre.

amikor az allam a szolgad, nem az uralkodod es eppen ezert ahhhoz meltoan is intezed az eleted. felelosseg a tetteidert, gerinc, hogy belasd a sajat felelossegedet es agy, hogy tanulj a hibaidbol. amig bankarkormanyzol, gyurcsanyozol, elmutnyovcevezel, budos szaju proli maradsz:-)

popocatepetl 2011.10.05. 20:00:08

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: azért el ne ájulj, mert a tetűhintás haverjaid ideböffentettek egy leminősítést! ki nem szarja le őket? ki nem szar le téged?

popocatepetl 2011.10.05. 20:01:43

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Minek finomkodni veled amikor csak egy takony proli vagy? Tehát: A jó tetves kurva anyád, te retkes senkiházi!
süti beállítások módosítása