Március 15.

2010.03.14. 17:18

Tankra magyar, hű de fasza!
Mit kíván a magyar nemzet, legyen béke, fizetett szabadság, egyetértés.

Már polírozom a tankomat a garázsban, szivacsok, kenceficék rendezett vitézi sorban előttem, a szomszéd átnéz, azt mondja ő az idén a rendőrökkel lesz, mert azoknak sokkal jobb a harci felszereltségük és a sün-pozíciót is kipróbálná élesben.
Na ennek örülök, elvégre szabad akarata érvényesül az évente egyszer gyújtogató és anarchiát kreáló állampolgárnak, kicsit élvezi ezt a szép napot, mint régen az iskolában a fordított napot amikor a tanárok ültek be a padba, mi pedig ízlelgethettük diktátori affinitásainkat. Tankom harcra szomjúzva várja a nagy napot, arcát nemzeti színűre festi, lánctalpaira aszfaltjárót húz (modern hadviselés a városban) teletankolja üzemanyagtartáját, nehogy úgy járjon, mint az elsőlázadó kistestvér aki tizenhét méternyi fenyegető masírozás után térdre rogyott, bemagolja a nemzeti dalt (még az is lehet, hogy idén ő szavalja el azt a hadtörténeti múzeumlépcsőn) és a periszkópjára tűz egy fotót Táncsics Mihályról meg Zuschlag Jánosról.
Én is készülődöm, idén levertem egy élő hirdetőoszlopot, egy olyat aki poncsó stílusú hirdetőszkafanderben járkál fel-alá és az idén kokárda-poncsót öltök. Alá zubbony, fejemre darutollal ékesített reklám baseball sapka a Zwack támogatásával, lábamon golyóálló kapca, alsóneműm árpád-sávos rajta szürkemarhák a káma szutra
minden létező pozitúrájában. Amolyan kabala.
Fegyverzetem kovakő, pattintott - magam gyűjtögettem és formáztam őket maroklőfegyverré mindegyik darabjába belekarcoltam a himnusz szövegét.
Elindulok, korán kezdek nehogy elbarikádozzák a Kossuth teret. Kifordulok a Bécsi útra (ezt is átkeresztelhetnék már erről a labancos hangzásról, jóhogy nem Jellasics), bazi nagy dugó, ennyi militarista gépjárművet még nem láttam egyszerre az utakon, jó kis jamboree lesz. Az előttem haladó katyusa utasai már hangolnak, folyik a dobozos sör, meg a mangalicapálinka és
minden félórában kilőnek egy rakétát a TV székház irányába. A forgalomirányító rendőr unottan tereli a járgányokat, majd ejnye-bejnye ujjmozgatással inti rendre a katyusa utasait, azok válaszul áthajtanak a rendőrautón és "rohadt köcsög" felkiáltással összepacsiznak. Ez ám a spiritusz.
Araszolunk a belváros felé, néhányan behajtunk a Mcdrive-ba, az egyik tank utasai dupla parasztkolbászos-lilahagymás zsömlét kérnek, tepertőkarikákkal és friss kecsketejjel, majd fizetésképpen bedobnak egy molotovkoktélt a pénztáros ölébe. A pénztáros mosolyog és üzletpolitikai okokra hivatkozva acélfejes ajándékpontokkal szórja meg a renitens vevőket.
Én maradok a jól bevált menünél, sört és szotyit kérek.
Beérünk a belvárosba ahol lovashuszárok vágtatnak végig az Andrássy úton élükön Bem apó, nyomukban az állatvédő egyesület trabanttal, azok nyomában a levegő munkacsoport karöltve élőkordonban futva majd őket követik az Autópálya zrt. verőemberei úthengerekkel.
Minden nemzeti színű, még az ég alja is, Sólyom László a felesége fülébe súgva higgadtságra int a citadellánál állva, egy nemzetőr a kezébe ad egy hangtölcsért de nemzetünk első embere a hangeffektusok hallatán infarktust kap. Többen felmásznak a Szabadság hídra, de mire felérnének egy színesfémgyűjtő gmk, lejárt forgalmi engedélyű és bádoglavor formátumú kisteherautón elhordják azt. A hazánkban tanuló külföldi diákok szolidaritásképpen "úállomász" felkiáltással a Dunába lövik egymást.
Jómagam kedélyesen korzózom tankommal a városban, egy arra járó kisgyerek kérésére belelövök egyet a Nemzeti Bank épületébe, melyet elégedett taps és ajándék kisfröccs kísér a gyalogosok közül. Beugrom a pilvaxba, de csak néhány kőalkesz flipperezik ott, látszik hogy ezek sem anarchizálódni keltek fel ma reggel. Útban vissza a Kossuth térre, szembetalálkozom a mindenkori hatalomnak minden körülmények között ellenszegülő FTC-szurkolói alegységbe, vezérük Mitnézee Béla egy lilára rugdosott férfifejjel a kezében üvölt, hogy öljük meg nyírjuk ki, igaz alegységén látszik, hogy nem igazán tudják kiről is beszél vezérük, de azért tisztességgel egyetértésben vele üvöltenek és valószínűleg az első védtelen járókelő aki nem üvölt velük az áldozatukká fog esni.
Most jön a hír zártláncú sms-ben, hogy a Huszár Lovasok a Széna téren még gyorsan megetetik lovaikat aztán jönnek is az országház elé, átugratnak lovaikkal kordonon, kátyún és útlezárásokon. Igazi forradalom és szabadságharc hangulat, repül a nemzeti színű konfetti, kitombolja magát az elkeseredett nép. Az nap fénypontjaként osztrák, izraeli és ugandai zászlóégetés a tűz felett közös szalonnasütés, csepegtet az anarchikus tematikus napon megfáradt jónép, holnap megint meló, gyereket az oviba, asszonyt az obiba, anyóst a körzetihez, fel az iwiwre, reggeli dugó (tankok nélkül), és megszokott kerékvágás.
Másnap a sajtó csak annyit közöl, hogy Fradi-Újpest 3-1, kellemes tavaszi napsütéses nap várható, esett a bux, és a karhatalom könnyedén kezelte az előző napi folklór játékokat, kirívó rendbontás nem történt. Jövőre veletek ugyanitt.

 

szerintünk: (4,5/5)
szerintetek: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://thejatszoter.blog.hu/api/trackback/id/tr941839248

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Arról, hogy miért nem lesz bunyó március 15-én 2010.03.14. 18:47:31

Magyarországon 2006-tól éveken keresztül az volt a koreográfia, hogy a nemzeti ünnepek éjszakába nyúló kukaborogatással, autógyújtogatással, randalírozással és rendőrattakkal végződtek. Szélsőjobboldali portálokon már napokkal az ünnepek - na és&n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a wow rossz (törölt) 2010.03.14. 18:51:45

Kár ezért a töntetős politikai propagandanapért elvenni egy hétfőt. Simán beleférne 14-én a sok cirkusz, aztán másnap mehetnénk dolgozni, semmi ünnepelnivaló nincs már. Petőfi forogna a sírjában, ha lenne neki. Na de ha lenne akkor meg lehugyozná valaki. Ilyen 2010.

Capra 2010.03.14. 19:18:51

Mi van??? "Gerendai nullszaldos Károly tisztikeresztet kapott" ???

Kituntetik azt aki eleteben egy forint adot sem fizetett be, sot csalt a konyvelessel, hogy a neve melle meg az ilyenekhez hu index is "nullszaldos" gunynevet szokott kituzni??

Bortonbe valo, az ilyet nem kituntetni kellene hanem eltuntetni!

Rókakígyó 2010.03.14. 19:23:15

Sajnos a nép ismét simán bedob közel egy évtizedet, azért, mert valakik ezt mondják. Nem csodálom, h mészárolták itt a nyilasokat, nácikat, komcsikat, antifasisztákat, zsidókat, kulákokat, most épp a maszopot, meg a szadeszt. Szerencsétlen egy ország ez.

rendőr007 2010.03.14. 19:26:23

"Tankra magyar, hű de fasza!"

A kurva anyád te mocskos zsidó ha ilyent átköltessz!
A talmudodat költsd igy át,ne a Petőfi verset!
Szégyelld magad,ha neked ez a sajtó szabadság!
Az ilyen firkászok miatt van szükség a holokausztra!

Rókakígyó 2010.03.14. 19:27:30

@rendőr007: Mi az anyád bajod van te barom? Csak próbáltam felvenni a stílusod,

ben2 2010.03.14. 19:40:11

@rendőr007:

Ritka egy nagy fasz vagy te barátom, csak ennyit mondhatok. Akibe ennyi humorérzék sem szorult, az jobb ha magát zárja gázkamrába, mert nagyon szar lehet neki az élet, mindenféle hagymázas zsidó-összeesküvés nélkül is.
A mottó nem a Nemzeti Dal megcsúfolása volt, hanem a jelenlegi helyzet kigúnyolása. Semmi nemzetellenes uszítás nem volt benne, csak a hozzád hasonló vérgőzös idióták képtelenek különbséget tenni az egyszerű vicc és a politikai hecckampány között. Ezért aztán rendszeresen árnyékra vetődtök, hogy a végén akkor is röhögjenek rajtatok, amikor teszem azt, jogos lett volna a felhördülés. Így úszhatta meg Gyurcsány az öszödi beszédet, és így lett Demszky újra főpolgármester, mert ahelyett, hogy csendben, de kitartóan, sztrájkokkal, útlezárásokkal, tüntetésekkel ellehetetlenítettétek volna a kormányzatot, ahogy ilyenkor pl. a franciáknál szokás, neki láttatok tv székházat gyújtogatni.

Saffranek 2010.03.14. 19:54:11

Eljön majd a nap amikor az ilyeneket - mint rendőr007 - kényszergyógykezelésre küldik és utána plexiüveg mögött mutogatják, a neandervölgyi ember életnagyságú bábuja mellett.
Persze csak néhányat közülük.
A többit leölik.

Evolúciós zsákutca. Hulladék.

(Ezeket a sorokat London egyik zsidónegyedének szomszédságából írom...)

Saffranek 2010.03.14. 19:59:18

Egyébként meg vicces, hogy amikor nem egy birodalom veri hülyére a magyarokat, akkor azok megteszik egymással. Nem kell ide zsidó tőke, sem Habsburgok, törökök vagy oroszok.
Elég ha összeeresztesz két magyart.
Nekem innen, Londonból így tűnik - meg onnan is.
Ezért sem megyek vissza.

neurotikk! (törölt) 2010.03.14. 20:08:33

@rendőr007: Idiota vagy, nem volt itt semmi sertes es tiszteletlenseg, nem a versen poenkodott hanem a mai unnepek-en. Nem atirta, hanem a stilusaban mast irt. Nem tunt fel, mi? Te tenyleg ennyire idiota vagy, hogy ez a vegtelenul egyszeru dolog nem megy at? Teljesen folosleges volt megtanulnod olvasni. Akkor mit tudhatsz barmi irott dologrol ha ez nem ment at? Nullat, leginkabb.
Kulonben meg ha tiszteletlennek erzed az 'atkoltest', akkor ne hirdess tiszteletlenseget masnak kedves dologgal szemben. Te jobban otthon vagy a temaban, de amennyire tudom ezt hivjak kepmutatasnak.

Antifaszok Réme 2010.03.14. 20:32:46

Tankra bizony. Egyetértek. De már tankunk sincs.

kuki123 2010.03.14. 20:38:26

mi lenne ha arról írt volna a kedves poszt író hogy ok-okozati világban vagyunk

gyurcsányék csaltak loptak hazudtak még el is ismerik...és utána még nekik állt följebb hogy elmertük volna zavarni őket

azelőtt nem voltak rendbontások..de ugye könnyebb a szezont a faszommal összemosni mint arról írni hogy tényleg eltűnhetne a picsába a 20 év mocsadéka...mert nincs kedvünk hallgatni ezt a szarházi bandát

Tóth Ágas 2010.03.14. 20:42:29

állítólag a jobbikos szavazók frusztráltak. hááát, ezekből az irományokból nem az látszik, hogy ők lennének azok.

baj az, hogy húzza a belét az MSZP, az SZDSZ, az MDF? dehogy baj, ez inkább egy jóízű röhögésre ad okot.

Antifaszok Réme 2010.03.14. 21:27:42

Nem kell ide tank:

Két palesztin beszélget:

- Képzeld, tegnap végeztem 50 izraeli megszállóval !
- Mivel, egy AK-47-essel ?
_ Á, dehogy. Közéjük dobtam egy 1 dollárost...

borovi 2010.03.14. 21:47:17

@Antifaszok Réme: Oszt mit csinálnál a tankkal, öcsi? Mennél vele a mezőre szántani?

2010.03.14. 22:15:43

ez mi a fasz?most ez a vicces?vaze

Antifaszok Réme 2010.03.14. 22:24:42

@borovi: Ha nem láttad volna öregapám, az előbb írtam le, hogy nem kell tank...

Darkhorse 2010.03.14. 22:34:21

Micsoda!!! Ilyet írni! Hát ez felháborító, Te nem tudod hol élsz barátom! Még hogy a Fradi 3-1-re leveri az Újpestet!!!!

jobbikolo 2010.03.15. 00:25:23

Érdekes, hogy minden blog egyformán látja a jobbik csürhét és az is érdekes, hogy az agyhalott jobbikosok között egy sincs aki legalább egy épkézláb blogot magáénak tudhat. Talán azért mert a zsidózáson és a cigányozáson kívül értelmileg már nem lennének képesek normális blogot vezetni.

Pedig itt a szabadság, bármelyik jobbikos fan blogot ragadhat magának és terjesztheti az ideológiát, de ti max arra vagytok képesek, hogy kommentekben anyázzatok, zsidózzatok.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.15. 02:05:03

Azért minden nap kikerül valami szégyen a blog.hu címlapra. Csak azt nem értem, hogy minek tévedek néhanapján oda? Költői kérdés volt, nem várok választ.

nestrot10 2010.03.15. 03:24:49

Hogy mit kíván a magyar Nép?
ORBÁN TAKARODJ! ..de még az országból is!
Fidesz banda tette tönkre a Demokráciát!

Hátezmármi (törölt) 2010.03.15. 07:06:03

@Beela: Egyszer belekeveredtem hazafelé a turulmadár tüntetők közé a metrón. Olyan sötét társaságot még életemben nem láttam. Az ötven embernek összesen nem volt 20 az IQ-ja. Például az egyik elbőgte magát, mint egy marha: "Vesszen Gyurcsány", aztán a többi is rázendített. Utána üresen néztek ki a fejükből, csöndben. Aztán egy másik bőgött fel, akkor azt ismételték el.

Akkor úgy megértettem, honnan táplálkoznak ezek a körök. Iszonyú primitív (és ezt nem sértésnek szánom) és teljesen kilátástalan emberek, akik ebben találnak kapaszkodót, itt érzik úgy, hogy ők is valakik ebben az életben, ők is rátaposhatnak valakikre, nem csak mindig őket tapossák.

kzoltana 2010.03.15. 07:06:36

Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés – mondja Zuschlag, Hunvald, Hagyó és a többi jómadár. Válasszatok!
www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=844&tema_id=31
Semjén Zsolt töredelmesen bevallotta, hogy gyilkosságot kísérelt meg Gyurcsány Ferenc karaktere ellen. A bíróság felmentette, mert kiderült, hogy a karakter életjeleket ad.

Hátezmármi (törölt) 2010.03.15. 07:12:21

@volánrulz: A hülye tévévandálok mindig összehasonlítgatják magukat a szabadságharcosokkal.

Drága barátom, hogy ki merjetek menni többszázan egy pár szerencsétlen, tehetetlen rendőrt megfélemlíteni, meg békés járókelőket ijeszgetni, meg vandálkodni, ahhoz nem kell vircsaft.

A szabadságharcos nem kukákat borogat, meg más autóit teszi tönkre, hanem kiáll a tankok ellen egy benzines palackkal, meg egy kispuskával a gépfegyverek ellen, úgy, hogy tudja, nagy eséllyel MEG IS HALHAT.

A szabadságharcosok DIKTATÚRÁK ellen léptek fel, nem demokratikus kormányok ellen és nem a demokrácia ellen.

Ti nem szabadságharcosok vagytok, csak alacsony iq-jú vandálok.

32 (törölt) 2010.03.15. 08:12:11

márc 15?????? az mire jó azonkivül, hogy nem munkanap???? egy kalap sz.. az egész

Kalmár 2010.03.15. 08:45:27

Tényleg nem stimel a tank.
Max víztisztisztító berendezésünk van, az is Afganisztánban.
Slota most büfögte el magát, hogy fegyveres konfliktus sem zár ki ha a Fidesz nyer. Ekkora barmot! A Jobbikosok gondolkozhatnak, hogy ha a Fidesz nyer Slotával lehet balhézni, na most kire szavazzuk? :)
Majd jól megdobáljuk Slotát is kővel csak fenyegetőzzön.

2010.03.15. 09:34:45

@volánrulz:
"gyurcsányék csaltak loptak hazudtak még el is ismerik...és utána még nekik állt följebb hogy elmertük volna zavarni őket"

Pontosan úgy van, ahogy írod. Erre mondanák még zűrösebb balkáni országokban is, hogy ehhez már pofa kell! ÉS VOLT NEKIK!!! De legalább lesz mire esniük 1-1,5 hónap múlva...

csillafuck (törölt) · http://csillafuck.blog.hu/ 2010.03.15. 11:14:39

@csmiklos-35: egyet értek. hatalmas a kavarodás, szerintem március 15. politikai agitációra való színpad lett.

the játszótér · http://thejatszoter.blog.hu 2010.03.15. 11:16:59

@rendőr007: Shalom barátom! Örülök, hogy 2009 augusztusi csatlakozásod óta megtett második kommented is olyan elmés és fennkölt, mely igazodik a nemzeti ünnep magasztosságához. Anyámról csak annyit, hogy horogkereszt van tetoválva mindkét felkarjára (a politikai meghasonulás elkerülése érdekében) és engem zsírszalonnával kerget 11 éves korom óta. A holokausztos véleményeddel pedig a messzemenőkig egyetért és kéri, hogy küldd el az e-mail címed a részletek egyeztetése végett.
Üdv, the játszótér
süti beállítások módosítása